Energiaválság: nincs pénze egy falunak az ingyen tűzifára, a másiknak meg a fűtésszámlára

2 perc

2022.10.12. 11:31

A tűzifaigény benyújtásához önerő kellene, de nincs, mert a tavalyi kétszeresére emelkedett a szükséges önkormányzati hozzájárulás összege. A csongrádi Bakson az idén ezért nem is igényelték az ingyen tűzifát, Kübekházán viszont inkább az augusztusi 180 ezer forintos gázszámlát nem fizették be, emiatt már meg is jött a bírságoló határozat az MVM-től.

Másfél millió forint helyett az idén már három és fél millió forint önerőt kellett volna az ingyenes tűzifa beszerzéséhez hozzátennie a baksi önkormányzatnak, ezért az idén ezt a lehetőséget kihagyták. Erről a csongrádi falu polgármestere, Búza Zsolt beszélt a delmagyar.hu munkatárásának. Búza Zsolt szerint legfeljebb az év végéig húzzák ki a 600 milliós költségvetésükkel, de a közvilágítás okozza a legyűrhetetlennek látszó gondot: tízszeresére nőttek az utcai világítás költségei, így a polgármester azt fontolgatja, hogy a lámpatestek felét kapcsolják fel este 10 óráig, majd akkortól hajnali 4-ig teljesen elsötétül a falu, hajnali négytől pedig ismét félgőzzel világítanak. De ingyenes tűzifa már nem lesz az idén.

Még augusztusban kellett benyújtaniuk az önkormányzatoknak a tűzifaigényüket, a lakosonként egy erdei köbméter fát a rászorulók között osztják szét már évek óta. Az igényelt mennyiséghez önerőt kell biztosítaniuk az önkormányzatoknak, ezer forintot erdei köbméterenként, és a szállítás költségeit is nekik kell vállalni, ehhez jön még a befizetendő forgalmi adó. A fa utáni önerő összege nem változott, de a fuvarköltségek duplájára emelkedtek, így összességében, áfával együtt több mint kétszer akkora összeggel kell beszállniuk az önkormányzatoknak az ingyenes tűzifa beszerzésébe és elosztásába. Ezt nem vállalta a Szegedtől 50 kilométerre fekvő 2300 lakosú falu polgármestere.

A szintén csongrádi Kübekházán, függetlenül az energiaválságtól, már korábban napelemeket szereltek a közintézmények többségére, az ingyenes tűzifa önerejét is biztosítják, de az augusztusi 180 ezer forintos gázszámla hidegzuhanyként érte az önkormányzatot. Molnár Róbert, a falu polgármestere már a számla érkezésekor bejelentette, hogy nem fogják befizetni, mert fontosabbak számukra az ott élők, akik valószínűleg a fűtési szezon beindulásával náluk fognak sorban állni támogatásért. Kübekháza ingyen tűzifát igényelt, bár a fuvardíjak megduplázódása miatt fejtörést fog okozni a fa kiszállítása. Molnár Róbert a hvg.hu-nak megerősítette, hogy valóban nem fizették be a 180 ezer forintos gázszámlát, a befizetési határidő szeptember utolsó hetében járt le, de a bírságoló levél már két héttel a számla lejárta után megérkezett, 16 ezer forintot kellene befizetniük büntetésként.