Tóta W.: Foglalod a kurvanyádat

Csúnyán beszélt egy gimnazista a tanárok és diákok tüntetésén, szóval ennyit erről, itt trágár huligánok állnak szemben az illedelmes keresztény középosztállyal. Ebben meg is nyugszik az egységsugarú kormánypárti szavazó, és bekucorodik a tévé elé, mert kezdődik a Bayer-show.

Abból lehet megtudni, melyik büdös rohadt proli férget kellene már a taknyán és vérén elrángatni a kurva anyjába; síp, maradjanak velünk, amíg a köpölyöző eret vág házigazdánkon, és addig tekintsenek meg képeket bombákról, amelyek tönkretesznek minket. Erre nagyokat bólogat, meg is érdemelnék végre ezek, hogy itt tüntetgetnek, elijesztik a miniszterelnök urat, és még csúnyán is beszélnek.

A gyermeknevelés egyik varázslata, hogy újra választ kell adni kérdésekre, amiket régóta nem tettünk fel. Egy gyermeklelkű, visszamaradott ország ezt folyamatosan biztosítja, ezért is jó itt. Ilyen kérdés például, hogy mire is való a káromkodás. Mikor helyénvaló, mit fejez ki? A klasszikus példában kalapács és hüvelykujj szerepel; ilyenkor a motiváció az, hogy fáj. Van aztán a közlekedési szituáció, amikor az a baromállat nem adja meg a jobbkezet, vagy araszol a retkes kocsijával a dugóban előttem, pedig mehetne villamossal, hogy én autózhassak nyugodtan.