Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Új profilt vett fel a bababoltja, a reklámügynökségek közé csatlakozik az Odu Store.
Orbán Ráhel bababoltja pár héttel ezelőtt a reklámügynökséggel bővítette eddig alapvetően a ruházati kiskereskedelemmel összefüggő tevékenységi körét. Ez érthető döntés, amennyiben saját magukat szeretnék propagálni, de az sem kizárt, hogy külső szereplőknek kívánják nyújtani a szolgáltatásukat. Erre vonatkozó kérdéseivel a cikk szerzője megkereste az Odu Store-t a cégnyilvántartásban fellelhető címen, de választ eddig nem kapott.
A reklámszakma közismerten otthonos terep Orbán Viktor lányának, aki a turizmus-marketing területen képezte magát, hazai és külföldi iskolákban pallérozódva. Nemrég egy nyilvános rendezvényen, a Brandfesztiválon osztotta meg a hallgatósággal szakmai nézeteit, valamint a Republic Group reklámcég podcastjában kérdezték a reklámipari munkásságáról. Erről azonban nem mint az Odu Store tulajdonosa beszélt, a téma másik munkakörével, a BDPST Koncept Kft. – amely cég, illetve az egész BDPST-csoport áttételesen férje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozik – ügyvezetésével kapcsolatban került elő.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.