Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Angyalföldön, a Klapka utcában jártunk.
Szó sem volt róla, hogy a karácsonyhoz közeledve bevetjük magunkat az ilyenkor szokásosan napról napra tetőző városi forgalomba. Éppen, hogy nagyon is ki akartuk kerülni, lehorgonyozva egy budai sörözőben, és diszkrét félhomályban nyugisan elő-töltöttkáposztázni, halászlevezni, netán már a szilveszterre kacsingatva tatár bifszteket, ropogós malaccsülköt enni.
Ha nem is a sors, de a Csatorna túloldaláról érkezett barátnőnk felülírta tervünket, lévén pesti szállása Angyalföld és Zugló határán, és valami egészen másra vágyott. S akkor beugrott: Figi és Lipike a XIII. kerületi Klapka utcában. Jó fél éve készültünk rá (előbb nem is nagyon lehetett volna, hiszen tavasszal nyílt), hogy kimegyünk Angyalföldre.
Ezt a „kimenést” nem mi találtuk ki, debütálásuk idején gasztroportálok nem győzték ajánlani, hogy érdemes érte kiruccanni a távoli Angyalföldre…, ja, pár percnyi sétatávolságra a Dózsa György út–Váci út kereszteződéstől, ami azért nem annyira kies(ik). S a környék már egyáltalán nem hasonlít régi önmagára, eltűntek az öreg házak, lepusztult boltok, helyükre nemzetközi cégek jegyezte csilivili irodaépületek, lakóparkok települtek.
Egyre több a vendégmunkás, miközben a hazai munkaerő-tartalék – a kormány ígéretével szemben – nem apad. A tartaléksereg aligha aktivizálható, nagyszámú új munkahely pedig nem keletkezik.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset az osztrák extrémsportolóval.
Többek között Dés László, Presser Gábor, Spiró György is felszólalt a terroristákat éltető északír raptrió koncertje ellen.
