Világválságot idéző állapotok előszele lehet, ami a Tungsramnál zajlik

A magyar unortodoxia újabb ékes példájaként a patinás Tungsram izzógyár állami támogatást kér a túléléshez, miközben a háborús krízis miatt kirúgja a dolgozói többségét. Ha hosszúra nyúlik a konfliktus, komoly elbocsátási hullám jöhet az iparban.

Világválságot idéző állapotok előszele lehet, ami a Tungsramnál zajlik

„Nálunk csak önmagad szabsz határt az álmaidnak” – csábít csatlakozásra a honlapján a Tungsram. Kérdés, hogyan teljesült be annak az 1600 embernek, a jelenlegi létszám több mint felének az álma, akiknek az elbocsátását a minap jelentette be a cégvezetés. Nem kevés cinizmusra vall, hogy a hangsúlyt nem erre, hanem a maradó kisebbség, 1500 ember „megmentésére” fektetik. A drámai karcsúsítás az összes, áprilisban átmeneti kényszerszünetet tartó gyárat sújtja: június és november között Nagykanizsán 700, Újpesten 400, Kisvárdán 276, Hajdúböszörményben 170, Zalaegerszegen pedig 60 munkavállalónak kell mennie.

A szakszervezet persze még alkudozik a cégvezetéssel, arról is, hogy hányan maradjanak, s arról is, hogy mennyit keressenek az utóbbi szerencsések, akiknek

az inflációhoz mérten nevetséges, hatszázalékos béremelést ígértek a nyárra.

Tudatos lépéssorozat zajlik a cégnél, hiszen a menedzsment már februárban felmondta a kollektív szerződés kritikus pontjait, amelyek alapján az elbocsátottak a törvényes minimumnál magasabb végkielégítést kaphattak volna.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.