Gyöngyösi Márton: Sikerült meghaladnom a radikális Jobbikot, és önmagamat is

HVG: Hogyan élte meg gyerekként, hogy folyton költöztek egyik országból a másikba?

Gyöngyösi Márton: Természetesnek vettük, hogy menni kellett, ahová apámat helyezték. Amikor nyolcévesen Irakba készültünk, az ottani német iskolába akartak beíratni, mert valamicskét magamtól megtanultam németül. De ezt fel kellett turbózni. Apám külker vonalon tíz perc alatt szerzett egy NDK-beli családot, letárgyalta, hogy egy hónapra fogadjanak be, ezért cserébe nyárra odaadjuk a balatonföldvári nyaralónkat. A következő héten már úton voltam. Édesanyám kikísért, de másnap már indult haza, vissza egyedül jöttem. Biztos szorongtam, de úgy fogtam fel, mint egy feladatot. Amikor végre megtanultam németül, mehettem a kabuli angol iskolába, majd Indiába. Elég jól ki vannak találva az angol bentlakásos iskolák, rengeteg izgalmas közösségi élménnyel szolgálnak.

HVG: Azt mondja, úgy nevelték, hogy ne legyen kozmopolita, hogy történt ez?

Gy. M. : Nem a költözés, a barátoktól való elszakadás volt a legnehezebb, hanem hogy a nemzetközi iskolák mellett, édesapám cseppet sem kíméletes tempójában, el kellett sajátítanom a magyar tananyagot is. Nemcsak a történelmet és az irodalmat, de a matematikát is.

HVG: Nem csodálom, hogy meg sem állt Írországig. Nem akart kint maradni?

Gy. M. : Épp ellenkezőleg, éreztem, hogy haza kell jönnöm, családot kell alapítanom. Az ezredfordulótól folyamatosan nyomon követtem a magyar közéletet, sokat publikáltam a konzervatív sajtóban. 2004-ben az ír elnökség alatt a Magyar Nemzet nem hivatalos tudósítója voltam.

HVG: Gondolom, fideszes volt.