Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ha már működne a Brüsszel kedvéért felállítandó antikorrupciós hatóság, máris lenne dolga: közpénzekből akar fejleszteni egy olyan cégcsoport, amelynek frontembere is vádlott Nagy János korábbi földügyi helyettes államtitkár vesztegetési perében.
Valami készül a nem egészen négyezer lakosú Jászalsószentgyörgyön. Erre utal, hogy az önkormányzat a minap kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánított egy jókora területet, ahol különleges állattartó telep létesülne. A helybéli Pap-tanyán székelő cégcsoport főtulajdonos-irányítója az utóbbi idők egyik legsúlyosabb korrupciós perének a vád szerinti vesztegetője. Ő Bozsó Szilárd, akit az ügyészség azzal vádol: 2020 nyarán ellenszolgáltatást ígért Nagy János akkori földügyi helyettes államtitkárnak 830 millió forintnyi állami támogatás reményében, hogy abból mintagazdaságot hozzon létre.
Jóllehet a vesztegetési botrány idestova két éve kipattant, a Bozsó nevével fémjelzett cégcsoportnak – mintha mi sem történt volna – idén tavasszal összesen több mint négymilliárd forintnyi állami támogatást ítéltek meg a legkülönfélébb fejlesztésekre. A kérelmek zömét 2021-ben nyújtották be, amikor már javában folyt a nyomozás. Nagy hivatali idejében 1,8 milliárd forintot kérelmeztek állattartó telepekre, ám a majdnem két évvel későbbi pozitív elbírálásban aligha lehetett szerepe a korábbi helyettes államtitkárnak. Más kérdés, hogy a beruházások a gazdasági válság miatt gyakorlatilag el sem kezdődtek – nincs elegendő önerő és bankhitel hozzájuk. Pedig időközben két másik kistelepülésen, Csataszögön és Kőtelken is kiemelték a Bozsó-féle cégek fejlesztési terveiben szereplő ingatlanokat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.