„Fiam, ha a cigányok büdösek és lopnak, te nem vagy cigány” – idézi fel kisiskolás korából anyja szavait Fekete Zsolt. A szóval és a kapcsolódó megbélyegzéssel akkor találkozott először, amikor focizó játszópajtásai nem vették be kapusnak a csapatba ezzel az indoklással: „Mert te cigány vagy.”
"Nemcsak a színházcsinálás közös kettőnkben" – Fekete Zsolt és Székely Csaba közös produkciója
A magyar–székely–román–cigány identitású Fekete Zsolt valós, mellbevágó élethelyzeteiből írta meg monológját, amit aztán régi ismerőse, Székely Csaba gyúrt színpadi szöveggé. A Perkucigó című előadás szombaton, április elsején látható a Jurányi Házban.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Az Alkotmánybíróság szerint „semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül” Patyi András ügynökmúltja
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Hónapok óta szúrós szag terjeng a Hegyvidéken, védőruhás katonákat vezényeltek ki
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.