Nádas Pál: "A paralimpiai sportmozgalom volt a szerelmem"

HVG: Azt már tudjuk bátyja Világló részletek című könyvéből, hogy önt idegesítő gyerekként látta. Ön hogyan emlékszik vissza arra a pár évre, amit együtt töltöttek?

Nádas Pál: Vannak olyan fényképeink, amelyeken Péter engem a Pozsonyi úton babakocsiban tologat, olyan is van, ahol együtt vagyunk mind a négyen a szüleinkkel, de onnantól kezdve, hogy felköltöztünk a Svábhegyre, már nem születtek ilyen fényképek. Sokat voltunk egyedül. Hat év van közöttünk, ami nagyon sok idő.

A feladat, amit ő megkapott – nevezetesen, hogy egyedül gondoskodjon rólam a szüleink távollétében –, nem gyereknek való. Biztosan teher voltam számára, de ma, felnőtt fejjel tudom, hogy nagyon vigyázott rám.

HVG: Milyen most a viszonyuk?

N. P.: Szerintem jó, szerető testvéri kapcsolatban vagyunk. Nem ülünk egymás nyakán, de ha fontos és szükséges, azonnal ott vagyunk egymásnak.

Nemcsak testvérként vagyok büszke rá, hanem azért, ahogyan gondolkodik a világról.