Irán visszalőtt: Az amerikaiak katari bázisát érte rakétatámadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
A jelen írás a fenti kettős kérdés árnyalt megválaszolására tesz kísérletet, de szükségképp korlátozott jelleggel: nem tárgyalva a balett műfaját, sem a világszínvonal (európai élvonal) e közegben jószerint értelmezhetetlen gumifogalmát, s tapintattal kerülve a szereposztásdöntések oly kényes problematikáját. A repertoár alakulásának témája ehhez képest első pillantásra tiszta ügynek, sőt jószerint számszaki kérdésnek tűnhet, ám kissé alaposabban szemlélve hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a szubjektivitások és érzékenységek itt is szerephez jutnak – a döntéshozók és a külső szemlélők részéről egyaránt.
Kezdjük a valóban vitán felül álló ténnyel: az Opera repertoárja jelentősen, sőt bizonyos pontokon imponálóan bővült 2011 óta, Ókovács Szilveszter miniszterelnöki biztosi, megbízott főigazgatói, majd főigazgatói működése éveiben. Talán Richard Strauss operai életművével reprezentálható a leginkább e bővülés, hiszen ezekben az években – részben okvetlenül Kocsis Zoltán propagátori működését követve – sor került az Arabella, az Ariadné Naxoszban, majd hazánkban első ízben Az árnyék nélküli asszony bemutatójára, 2020-ban pedig egy új Salome is a közönség elé jutott.
Az Operaház kisfilmje az Ariadné Naxoszban című előadásról:
Hasonlóképpen érdemben javult a kortárs operák képviselete, s ezt a megvallott főigazgatói szívügy, Reimann Learje éppúgy igazolhatja, mint A vihar, azaz Thomas Adés 2004-es remekművének honosítása, de megjelent a repertoáron Glass, Jake Heggie és Rautavaara neve is. A magyar komponisták közül – a teljesség igénye nélkül – Eötvös Péter, Vajda János, Madarász Iván, Selmeczi György, Gyöngyösi Levente, Tóth Péter, Varga Judit és a 2021-ben elhunyt Tallér Zsófia jutott bemutatóhoz a játszóhelyek valamelyikén.
