Ritter György történész: A magyarországi németek elűzése elsősorban a kiosztható földekről szólt
14 perc
2023.08.29. 04:30
„Az emberek nagy többsége nem kíváncsi a valós történelemre, sokkal vonzóbb a mesékben, mítoszokban, különböző hibáztatásokban élni. Ez utóbbinak ráadásul erős hagyománya van a történelmünkben” – vallja Ritter György történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, aki az év elején védte meg a magyarországi németekről szóló doktori disszertációját. Szülőfalujában, Solymáron beszélgettünk.
hvg360: A két háború közti antiszemitizmusról sok szó esett az elmúlt években, a németellenességről sokkal kevesebbet tudunk.
Ritter György: Trianon után az egyetlen megmaradt nagyobb nemzetiség a német volt, akiknek a nyakába lehetett varrni sok mindent. Ráadásul a marxizmust és a kommunizmust már az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó időszakában is „német ideológiának” mondták, amelynek a bányász és iparos mozgalmakban történő terjesztése abszolút üldözendőnek számított. A magyar szociáldemokrácia kialakulása is több németajkú emberekhez kötődik.
A magyar és a katolikus, meglehetősen konzervatív német parasztok között is hatalmas mentalitásbeli különbségek voltak. Különösen azokon a területeken látszott ez jól, ahol egymás mellett éltek, egy településen belül, mint például Baranyában. Az „erőforrásokat felélő” életmód – mondjuk az Ormánságban vagy a Sárközben, ahol kisebb vagyonokat költöttek ruhákra – erős kontrasztban állt a németek gazdasági alapú családmodelljével, amelyben a földet mindig a legidősebb fiú örökölte, így az egyben maradt, ellentétben az egyre kisebb parcellákra osztódó magyar földekkel. A német családokban a többi fiút pénzben kártalanítani kellett, amiből sokan földet béreltek a szomszéd faluban. Ezzel pedig elővásárlási jogot szereztek a bérelt területre. Dél-Baranyában például látványosan fogyatkoztak a magyar tulajdonban lévő parcellák.
Ez a folyamat – ahogy egyre nagyobb területek kerültek német parasztok kezébe – feltűnt a megszülető népi értelmiségnek is. Szabó Dezső, Kodolányi János, Illyés Gyula, Darvas József, Veres Péter, hogy csak a legfontosabbakat említsem, a svábokat okolták – a zsidóság mellett természetesen – „a magyar néptalaj elvesztéséért”. Megvolt a felelőse annak, hogy a magyar földművelők többsége földnélküli, részesarató vagy summás.
hvg360: A hétköznapokban, a parasztok között is érzékelhető volt a feszültség?
R. Gy. : Igen, abszolút. Az államhatalmat képviselő tanító-pap-bíró triumvirátus mindenhol erősen asszimiláció-párti volt.
A magyar nemzet jelenlegi „emberállománya” jelentős részben ennek a 19. század végi-huszadik század eleji nacionalizmusnak a mentén született, amelynek a legfőbb motorját az iparszerű asszimiláció jelentette, és ebben a zsidók és a németek élenjártak.
Itt megint visszautalhatok az öröklési rendre: egy fiú maradhat otthon, a többieknek el kell hagyniuk a házat. Mik a kézenfekvő utak? Elmehetnek katonának, papnak vagy az iparba, kereskedelembe. Többször találkoztam azzal a jelenséggel, hogy elkerült valaki egy német faluból, papnak tanult, majd immár magyarrá válva tért vissza a saját közösségébe. Ez történt Pakson például, ahol 10 éves papi szolgálata végén, 1922-ben ezt mondta Virág Ferenc (sz: Franz Blum) „Amikor idejöttem, Paks német község volt, most egy magyar települést tudok átadni az utódomnak.”
