A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Európában a személyautók immár 7 országban használhatják fizetés nélkül az autópályákat. A magyar matricák uniós összehasonlításban is sokba kerülnek, de a sztrádahasználat messze a fizetőkapus országokban a legdrágább.
Újabb utak lesznek fizetősek, és januártól tovább emelik a magyar autópálya-matricák díját, ami már eddig is dobogós volt a kontinensen. A drágítást egy 2020-as rendelet rögzíti, amely szerint a vignetták ára a megelőző év augusztusában mért infláció mértékével automatikusan növelhető. Mivel idén augusztusban 15 százalék fölé várják az inflációt, jövőre az 5500 forint helyett 6330 lehet a 10 napos, 8900 helyett 10 240 a havi, illetve 56 570 az éves matricák ára személygépkocsikra.
Korai lenne még ezekre a tarifákra mérget venni, ugyanis már a 2023-as díjszabásnál is eltértek a drágítással az infláció tényleges mértékétől: míg az éves vignetta árát például 5 százalékkal emelték, a 10 naposért már 44, a haviért pedig 71 százalékkal kértek több pénzt. Az indok az volt, hogy az éves díjtételekkel arányosított havi és heti e-matrica-árak elmaradtak az uniós irányelvben megengedett mértéktől.
Újabb drágulást fog a kormány az EU-ra - most éppen az útdíjak drasztikus emelését
Uniós jogharmonizációval takarózik a kormány az útdíjrendelet 30-40 százalékos drágulást hozó módosítása kapcsán.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.