Marozsán Erika: Sokat veszít színészi kvalitásaiból, aki átadja magát a közösségi média valóságshow-jának

17 perc

2023.10.22. 10:30

15 évesen az "ölébe hullott" egy nagy film főszerepe, úgy tartja, ajándékba kapott egy karriert. Marozsán Erika színésznő a hvg360-nak adott interjúban azt mondta, nagyon fiatalon elkötelezett volt, és pontosan látta az utat, amit be akart járni. A közösségi média sok mindent felülír, és nem csak arról van szó, hogy fokozatosan átveszik a filmek szerepét. Marozsán szerint a közösségi platformok zaja és drogos hatása miatt sokkal labilisabbak most a tinédzserek, mint annak idején. Interjúnk annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben azt mutatjuk be, mi lett azokkal, akiket 20 éve az akkori Magyar Hírlap az 50 legsikeresebb fiatal közé választott.

hvg360: Épp a tengerentúlon van, ezért ezt az interjút is online készítjük. Adja magát a kérdés, hol él most?

Marozsán Erika: Bár az év nagy részét New Yorkban töltöm, én még mindig azt szoktam mondani, hogy Magyarországon élek. Ott érzem magam otthon, és évente legalább 2-3 hónapot ott is vagyok, ezen kívül 1-2 hónapot biztosan eltöltök Berlinben is. Szóval nagyjából három lábon állok. Ezt azért is hangsúlyozom, mert szeretném, ha a szakmában is tudnák, hogy a magyarországi pályám is fontos a számomra.

hvg360: Úgy érzi, azért nem kap meg itthon bizonyos munkákat, szerepeket, mert azt hiszik, csak külföldön él?

Marozsán Erika: Szerintem volt a szakma egy részében némi elhatárolódás tőlem, még a pályám kezdetén. Voltak, akik azt mondták, hogy német vagy amerikai színésznő vagyok, és el is jutottak hozzám időnként ezek a hangok, de igyekeztem ezeket kiiktatni az életemből.

50 legsikeresebb fiatal 20 év múlva
A sorozat korábbi cikkeit ide kattintva olvashatja.

Tudom, hogy otthon igazából még az a koncepció is furcsa volt, hogy ha valaki elsősorban filmszínész. Nálam erre jön rá a többlakiság, amit sokan nem tudtak hová tenni.

hvg360: Csak furcsállják ezt többlakiságot, vagy inkább arról van szó, hogy irigylik a külföldi karrierjét?

Marozsán Erika: Nem hiszem, hogy e mögött irigység volna. Inkább elzárkózás talán. Ezt igyekszem ellensúlyozni azzal, hogy mindig elmondom, mennyire fontos nekem, hogy a saját nyelvemen is játszhassak.

Portré
Marozsán Erika Újfehértóról indult, anyja kereskedelmi vezetőként dolgozott, apja kertészettel foglalkozott. Vidéki gyerekkorának meghatározó élménye volt az elvágyódás, és az, hogy „szorgalmas güzüként” elszántan dolgozott, mert pontosan látta, mi az az út, amit be akar járni. A Színművészetire titokban felvételizett. Az 1999-es a Szomorú vasárnappal Németországban is befutott és nemzetközileg is ismert névvé vált, egy évvel később pedig szerepelt az Oscar-jelölt Egy nap története című rövidfilmben. A nagy amerikai áttörés küszöbén állt, amikor 2003-ban az ország 25. legsikeresebb fiataljának választották. Bár azóta megjárta Hollywoodot, szerepelt együtt Morgan Freemannel, ma is inkább Európában játszik, a tengerentúlon pedig inkább a produceri terveit igyekszik megvalósítani.

hvg360: Úgy hangzik, hogy szakmai szempontból nehezen éli meg a többlakiságot. Mi tartja még mindig New Yorkban?

Marozsán Erika: Ez egy hosszú történet. Eredetileg azért jöttünk Amerikába, mert engem leszerződtetett egy neves Los Angeles-i ügynökség, de a volt férjem követett, és elvégzett ott egy egyetemet. New Yorkba viszont már az ő munkája miatt kerültünk. Most pedig a lányom miatt maradok, aki itt jár iskolába, azt gondolom ugyanis, hogy jól lehet New Yorkban felnőni.