„Szoktam nevetni a vicceken. Az nem hiszem, hogy számít, hogy legtöbbször olyanokon, amiken a többi ember nem. Szoktam nagyon nevetni a vicceken. Az nem hiszem, hogy számít, hogy ilyenkor általában nem a vicceken, hanem az emberek nevetésén nevetek.” Akár szellemesen önironikusnak is tűnhetnének ezek a kijelentések, ha általuk nem egy autista próbálná érthetővé tenni, mit él át a leghétköznapibb élethelyzetekben. Az idézet egy nemrég megjelent füzetszerű kötetből való, amelyben 80 oldalon keresztül sorjáznak a hasonló állítások.
A könyvet D8rka álnéven jegyezte a szerzője, akiről annyit tudni, hogy felnőttként tudta meg saját állapotáról a diagnózist, és dolgozta fel Te nem lehetsz autista című írásában. Azért, hogy eloszlassa azokat a közkeletű tévedéseket és tévhiteket, amelyek az autizmus spektrumzavarral érintettekről élnek, és amelyekre hivatkozva rá is sokszor csak legyintett a környezete. Mint mondogatták: „Te nem lehetsz autista, hiszen szoktál tömegben lenni; túlságosan érzelmes vagy; nem voltak tanulási problémáid; bírod a stresszt; jól érzékeled a dolgokat; sok barátod van...” és így tovább.
Magyarországon csaknem 11 ezer autista tanuló van a közoktatásban a KSH adatai szerint, más források szerint viszont akár az 55 ezret is elérheti az autisták száma. De vajon a jelenlegi pedagógus- és szakemberhiány mellett meg tudják kapni a nekik szükséges figyelmet és képzést? Gina a Baranya megyei Siklósbodonyban él, és autista kislánya számára pedig egyszerűen nem talált óvodát. Ezért bár óvodaköteles lenne, otthon van az édesanyjával. Orsolya pedig maga tanítja abaligeti otthonában két autista iskolás lányát. Bár a helyi általános iskola fogadná őket, annyira kevés autista specifikus segítséget kapnának, hogy inkább a magántanulói státusz mellett döntöttek. Az édesanyák szerint a rendszerrel van a baj. A DW Magyar riportja.
