Egyharmaddal nő 2023-ban az elektromos autók eladása világszerte. Soroljuk az okokat

Megállíthatatlannak tűnik az elektromos járművek térnyerése világszerte, az előrejelzések szerint idén 30 százalékkal több ilyen jármű talál gazdára, mint tavaly. A növekedés hátterében három tényező áll: a szigorodó kibocsátási előírások, a technikai fejlődés, valamint a fogyasztói preferenciák változása.

Egyharmaddal nő 2023-ban az elektromos autók eladása világszerte. Soroljuk az okokat

Idén június volt az első olyan hónap, amikor Európában több tisztán elektromos jármű állt forgalomba, mint dízel. Ugyancsak júniusban az alternatív meghajtású járművek – tisztán elektromosok, különféle hibridek, valamint gázüzeműek – eladási forgalma 50,3:49,7 százalékos arányban meghaladta a hagyományos, benzinnel vagy dízellel hajtott autókét.

Fenntartható fejlődés 2024
A cikk a Fenntartható fejlődés 2024 című magazinban jelent meg először. A kiadványnak a hvg360-on megjelent cikkeit itt találja. A magazin itt rendelhető meg.

Földrészünkön immár a forgalomba kerülő új autók több mint 15 százaléka tisztán elektromos, míg a lágy hibridek és konnektorból tölthető társaik 24,3, illetve 7,9 százalékon állnak. A trendek azt mutatják, hogy a belső égésű motorral szerelt járművek eladásai visszaesőben vannak, az elektromosoké viszont töretlenül növekednek.

Ezzel pedig csökken a környezetterhelés: a felmérések szerint egy tisztán elektromos jármű a teljes életciklusa alatt – attól függően, hogy hol termelik meg a használathoz szükséges áramot – a hagyományos autóknál 40–70 százalékkal kevesebb szén-dioxidot juttat az atmoszférába.

A gyártás során az elektromosok – az akkuk miatt – több energiát használnak ugyan fel, ám ez a többlet eltűnik a használat első-második évére, és ezt követően a villanyautók egyértelműen kevesebbet ártanak a környezetnek, mint a benzinesek vagy a dízelek.

Egyre messzebb mehetünk elektromos autóval, múlófélben a „hatótávfrász"

Alig több mint egy évtized alatt háromszorosára nőtt az elektromos járművek átlagos hatótávolsága. Manapság a leghatékonyabb hibridek csak árammal hosszabb utat képesek megtenni egy feltöltéssel, mint 2011-ben a tisztán elektromos kocsik.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.