A heroinszállítók elfogása nagyot szólt, de a Brit-szigetek inkább a piti magyar bűnözők vadászterülete

A 60 kiló heroinnal egy kisrepülőgépen Dublinban elfogott két magyar ügye a nemzetközi sajtóban is szenzációszámba ment, ám Nyugat-Európában jellemzően nem a szervezett bűnözés krémjéhez tartoznak a magyarok.

  • Dezső András
A heroinszállítók elfogása nagyot szólt, de a Brit-szigetek inkább a piti magyar bűnözők vadászterülete

Dublin utcáin méregdrágán, grammonként 130 euróért kapható heroint, abból is 60 kilót szállított az a kisrepülő, amit egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezetett, és amit a múlt héten kapcsoltak le az ottani hatóságok. Bár az őrizetbe vett pilóta azt állította, nem tudott a drogról, utasát és őt is letartóztatta a bíróság.

A dublini eset azért is hatott szenzációként a magyar sajtóban, mert nem éppen mindennapos, hogy magyarok nyolcmillió euróra taksált droggal röpködjenek Európában. Pedig egy ekkora szállítmány, ha nem is kicsiség, nemzetközi viszonylatban korántsem számít rekordnak.

„Az Egyesült Királyságban nagy a kereslet a kokain iránt, és a beszállító nemzetközi szervezett bűnözői csoportoknak szükségük van az olyan csempészekre, mint Szatmári és Papp, hogy elvégezzék számukra a piszkos munkát” – így kommentálta a sajtónak Matt Rivers, a brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség egyik parancsnoka annak a két magyar kamionsofőrnek, a 47 éves Szatmári Imrének és a 40 éves Papp Józsefnek az ügyét, akiket még 2019 elején fogtak meg a doveri kikötőnél. A magyarok kamionja megállás nélkül akart áthajtani, rakományában 30 kiló kokainnal.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.