Idegenforgalmi szakemberek kerültek az állami Magyar Turisztikai Ügynökség élére
A fő feladat, hogy a luxuskategóriában vonzzanak külföldieket Magyarországra.
A fő feladat, hogy a luxuskategóriában vonzzanak külföldieket Magyarországra.
Rakétaelhárítás? Autóexport? Nem kizárólag ezekben boldogulna nehezen Európa az USA nélkül. Bármiben fennakadások lehetnének, ami felhőalapon, internetkapcsolattól függve működik.
Az utolsó napjait töltötte a jegybank élén Matolcsy György, amikor hűséges munkatársaival újabb alapítvány felállításába fogott. Még rejtély, hogy ki, milyen célból, milyen forrásból és mennyi pénzt tesz majd bele.
Gyurcsány Ferenc lemondott pártja, a Demokratikus Koalíció elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról. Teljesen visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul, és elválik feleségétől, Dobrev Klárától. A volt miniszterelnökkel a HVG 2003-ban készített portréinterjút, amikor sportminiszterként debütált kormányzati szerepben. Alább ezt a cikket közöljük újra.
Lehet ezt populizmusnak nevezni, közelebb is van hozzá, de színesebbé, érdekesebbé, izgalmasabbá vált a politika – véli az amerikai elnök világpolitikára gyakorolt hatásáról Ugrósdy Márton, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, akit arról is kérdeztünk, hogyan fog megtérülni, hogy a magyar külpolitika mindent Trumpra tett fel, és okozhat-e konfliktust a magyar–kínai kapcsolat.
A felnőtt minta fontossága már egészen kicsi korban visszaköszön, legyen szó a kommentkultúráról vagy általában az okoseszközök használatáról. A gyerekek brutálisan sok időt töltenek a képernyő előtt, ezt pedig csak úgy lehetne csökkenteni, ha a szülők, pedagógusok fel tudnának kínálni érdekes, alternatív elfoglaltságokat nekik.
A Kádár-érában bevetett sajtóelnémítási módszereket kreatív formában alkalmazza az Orbán-kormány, csakhogy még az állampárt kézi vezérlése sem tudta elnémítani a demokratikus ellenzéket, amely komoly kockázatokat is vállalva, de megtalálta a módját, hogyan szóljon a nyilvánossághoz.