A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Gróf zicsi és vázsonykői Zichy Géza Emil János a család zempléni birtokán, Sztárán született 1849-ben. Hároméves korától kalimpált anyja zongoráján. Ötéves korában már minden darabot lejátszott hallás után. Zenetanára azt mondta az apjának, hogy „a jobbkéz rendkívül ügyes, de a balból soha nem lesz semmi”.
Apja a Görgey által hazaárulóként kivégeztetett Zichy Ödönnél ellentétben a szabadságharcot támogató Zichyk közé tartozott, és a világosi fegyverletétel után néhány évre internálták is.
A Bach-korszak után rendeződött a család élete.
A zene és a vadászat volt a Bach bukása után, 12 éves korától Pozsonyban élő, főúri neveltetésben részesülő fiú legnagyobb szenvedélye. Az utóbbi kis híján a veszte lett. 14 éves korában a vadászat színhelyére érve leugrott a még mozgó kocsi bakjáról, hátra nyúlt a csőre töltött sörétes puskája után, ami valahogy, valamibe beakadt, elsült, s a sörétek szétroncsolták a jobb karját. Egy velük tartó katonatiszt mentette meg, hogy helyben el ne vérezzen. A „rendkívül ügyes” jobbkezet amputálni kellett, és a tanári ítélet szerint semmire se jó bal lett a mindenes.
Az ifjú Zichy Emlékiratai szerint felépülése után megfogadta, hogy ha egy kézzel egy éven belül nem lesz képes mindarra, amire mások a két kezükkel, akkor fejbe lövi magát. Rögvest be is zárkózott a szobájába, és egyedül felöltözött foga, lába, a bútorok és az ajtókilincs segítségével. Ezután csak azt volt hajlandó megenni, amit segítség nélkül el tudott fogyasztani, maga fel tudott vágni. Megtanult bal kézzel írni, étkezni, öltözködni, vívni, lovagolni, vadászni, úszni és sziklát mászni. A memoárjában azt írja: „Gyáva, akaratnélküli gyermek voltam, és néhány hónap alatt a szerencsétlenség energikus, bátor ifjút formált belőlem.”
Egy évvel a balesete után már lelkesen vadászott egy kézzel ott, ahol a másikat elvesztette.
Természetesen a zongorázás jelentette a legnagyobb kihívást. Az emlékirataiban részletesen leírja, miként alakította ki az egykezes zongorázás technikáját: „Ha egy kézzel zongorázunk, három különböző billentést kell használni. Mindazokat a hangokat, amelyek mint basszus tovább kell hogy hangozzanak, erősen, a kisérő belső szólamét gyengén, a dallam hangjait szintén erősebben kell megütni. A kéz feladata, hogy ezeket a súlyviszonyokat a nagyon gyors ugrások során figyelembe vegye és egyúttal egy zárt és egységes hanghatás benyomását keltse. Ez természetesen sok gyakorlásba kerül.”
