Parti Nagy Lajos: A legfő maffiózó lepöckölt két alvezért

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Parti Nagy Lajosnak Az én hetemben most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: kegyelmidöntés, hibáztam, felelősség, bocsánat, lemondok.

  • Parti Nagy Lajos Parti Nagy Lajos
Parti Nagy Lajos: A legfő maffiózó lepöckölt két alvezért

Novák Katalin kegyelmi botránya

Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.

Kulcsszavak

kegyelmidöntés, hibáztam, felelősség, bocsánat, lemondok – Ez alkalommal minden kulcsszó Novák Katalin lemondásához és a kegyelembotrányhoz kapcsolódik, az eseményeket tárgyaló összes cikkünket itt olvashatja.

Vasárnap reggel kilenc fok van, nedves ború, legalábbis Budapesten. O. Viktor rezsimjének tegnap este óta nincs megválasztott köztársasági elnöke. Ez a nincs túl sok vizet nem zavar, N. Katalin lényegében mindegy volt és mindegy van, bármennyire is körülötte forgott a sajtóhétvége, s bármilyen abganggal küldte le a színpadról a magasságos főrendező.

V. Judittal együtt benéztek valamit, ami nem volt eléggé benézhetetlen.

Nem oly rég akadtam bele egy igazi haramia-mondatba, 11 évvel ezelőttről. Ángyán József mesélte egy interjúban, hogy O. Viktor egy frakcióülésen kijelentette „aki tisztességesen viselkedik, ha megsebesül is a csatatéren, kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk”. Lehet tűnődni: vajon erre az esetre is áll-e a baljós bölcsesség? Nevezettek szemmel láthatóan megsebesültek, de vajon utána „tisztességesen”, vagyis O. Viktor érdekei szerint viselkedtek-e? Ha igen, ez volna a kihozás ama tűzvonalból? Ha nem, akkor most lőve van rájuk?

A lemondatás lenne a lövés?

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.