Kurier-jelentés: Osztrák cégek ellen is megy a kiszorítósdi Magyarországon

A kárvallottak szerint az Orbán-kormány mindent módszeresen csinál, semmit sem bíz a véletlenre. Az osztrák Európa-miniszter szerint az önkény egészen nagy holdingokat is sújt.

  • hvg360 hvg360
Kurier-jelentés: Osztrák cégek ellen is megy a kiszorítósdi Magyarországon

Először volt az élelmiszer-kereskedelemben a különadó, amelyet hajszálpontosan nagy osztrák és német láncokra méreteztek, majd jött egy rendeleti úton meghozott díj. A kárvallott vállalkozások így mutatják be – drámai módon – miként lép fel ellenük teljesen önkényesen a magyar politika. A felháborodás már akkora, hogy az érintett konszernek az uniós döntéshozókhoz fordulnak.

Az esetet a Kurier osztrák lap brüsszeli tudósítója, Konrad Kramar írta meg, hozzátéve, hogy a kárvallottak szerint az Orbán-kormány módszeresen csinálja, semmit sem bíz a véletlenre. Egész ágazatokban igyekszik tiszta lapot nyitni a magyar vetélytársak számára – meséli az egyik társaság képviselője, aki azonban névtelenséget kér, nehogy a cége még inkább a hatóságok célkeresztjébe kerüljön.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.