Farkas Zoltán: Kifektetem, befektetem, mégis bunda a bunda

Ha ez ilyen egyszerű lenne. Vélemény.

Sokadszor sérelmezi a magyar miniszterelnök, hogy a külföldiek kiviszik a profitot, megkárosítva a magyar népet. Hétfőn azt számolgatta, hogy ma úgy négy-hatmilliárd eurót talicskáznak ki évente s átlagosan, a külföldön működő magyar cégek ezzel szemben úgy 1,3-1,5 milliárd eurót hoznak be, ha ehhez hozzászámoljuk az évi 1-1,5 milliárd eurós uniós támogatást, akkor is mínuszban vagyunk.

Orbán nünükéje és a hidegháborús porfészek – a legerősebb mondatok a miniszterelnök gazdasági évértékelőjéből

A politika ural mindent, ez határozza meg a gazdaságpolitikai irányokat is – fejtegette a gazdasági évnyitón Orbán Viktor. A miniszterelnök ennek megfelelően inkább külpolitikáról beszélt a magyar vállalkozók előtt, és azért is, mert, mint fogalmazott, a lényeget úgyis elmondták előtte kormánya gazdaságpolitikáért felelős tagjai. Aki tehát ígéretekért jött, annak csalódnia kellett, távolról sem érdeketlen eszmefuttatásért viszont érdemes volt odafigyelni Orbán Viktor mondataira, amelyekből most kilencet gyűjtöttünk össze.

A következtetés: nemzeti bajnokokat kell kreálni, amelyek képesek külföldön profitot termelni, azt hazautalni, javítva a profitegyenleget. Hogy ne legyen úrrá rajtunk a meglopottság, a kizsákmányoltság érzése.

Hozzászólások