Lackfi János az én hetemben: Félreérthetetlen helyzetben látták egy budapesti szórakozóhelyen
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak ezekből kellett ihletet merítenie: terrortámadás, leleplezés, szomszédok, nekifeszülés, beírás.
Leleplezés – A Völner-Schadl ügyben hallgatta meg az ügyészség Magyar Pétert szerdán, aki arról beszélt, olyan hangfelvételei vannak, amelyek bizonyítják, hogy Rogán Antal tudott a Schadl-ügyről, a kormány a titkos megfigyelésről és nyomozásról idővel tájékoztatta Völner Pált, és a kabinetiroda vezetője, vagy emberei manipulálták az ügy nyomozati iratait. Bizonyítékait jövő héten viszi be, egyben elnézést kért kollégánktól, Dezső Andrástól, akit múlt vasárnap propagandistának nevezett azok után, hogy Dezső egy készülő cikk miatt beszélt vele a HVG birtokába került rendőri jelentésről.
Szomszédok – Egy fél mondattal Orbán Viktor is kommentálta a Magyar Péter jelenséget a közmédiának adott interjúban. Azt mondta, „vannak ilyen Szomszédokra vagy Dallasra vagy Való Világra emlékeztető, filmsorozatot idéző közjátékok Magyarországon, de azért ott mégis egy higgadt, nyugodt és észszerű gondolkodás zajlik.” Magyar úgy reagált, neki inkább a Polip című sorozat vagy a Keresztapa trilógia jut eszébe az ország helyzetéről.
Nekifeszülés – A SPAR-ban új ellenségre lelt a kormány, miután az üzletlánc az Európai Bizottsághoz fordult a kiskereskedelmi adó ügyében, majd a vezérigazgató arról beszélt, a kormány nyomást gyakorol rájuk, hogy adjanak a miniszterelnök családjának részesedést. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint rosszul gazdálkodnak, Lázár János pedig bemondta, vegyék meg „szőröstül-bőröstül.” Ennek túl sok realitása azért nincs.
Beírás – Sajtóhírek szerint telefonon rendelték be hétfőre a csepeli iskolaigazgatókat a KIMBA Hollandi úti épületébe, Németh Szilárd országgyűlési képviselő irodájába, hogy „választási eligazításon” vegyenek részt. Bemutatják nekik Dudás Zoltánt, Németh Szilárd polgármesterjelöltjét, és azt kérik az igazgatóktól, hogy segítsék a kampányt a többi között azzal, hogy Dudás bemutatkozhasson a gyerekek üzenőfüzetében.
A nap tehetett az egészről. Gyilkosan éles kis visszfényeket lövöldözött a villamoson a kedves arcú srác szemébe. Mintha késsel bökdöste volna. A fiú hunyorgott, kapkodta a fejét, s mikor észrevette, hogy észrevettem, rám mosolygott.
Nem néztem oda többet, de éreztem, hogy időnként vissza-visszatér rám a tekintete. Néztem kifelé az ablakon. Még csak az kellett volna, hogy rám ragadjon, hogy azt higgye, érdekelni tud.
Persze érdekelt azért, de köze hozzá semmi. Nagyon betegek a pasik. Jó, ez nem nézett ki gáznak, de ki tudja, mi lakik az agyában. Sose sejtheted. Az elmúlt huszonhat évben ennyit megtanultam. Ha mást nem is.
Azt például nem sikerült, hogy ilyen normális művészfazonnak kinéző fickók mellett kössek ki, akik talán nem olyan pszichopaták. Mindig magas, izmos csókák jutottak valahogy, ezt dobta a gép, ezt akartam én, ilyen az ízlésem, mit tudom én. Bennük volt az agresszivitás. Nem úgy, mint ezekben a visszafogott, színes sálas srácokban, mint ez itt, szemben velem a Combinón.