Boruzs Álmos: Amikor rájöttem, hogy „imádok útra kelni” – a 2009-es albán-magyar meccs
5 perc
2024.05.01. 17:30
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük sorozatunk szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.
2008 késő őszén alig múltam 19 éves, és mindössze két hazai válogatott-mérkőzést láttam élőben. Mivel azonban már akkor is nagyon szerettem utazni, a Balkán pedig mindig is különösen vonzott, elhatároztam, hogy elutazom a válogatott következő idegenbeli világbajnoki selejtező mérkőzésére Albánia fővárosába, Tiranába.
Rövid keresgélés után egy internetes fórumon rá is találtam egy hirdetésre, benne egy névvel és egy telefonszámmal, másnap pedig már át is utaltam a buszos túra árának első részletét a szervezőnek. Az utazást több barátomnak is említettem, de úgy alakult, hogy végül senki nem szegődött mellém. Ám ez sem lombozott le, hónapokon át izgatottam vártam 2009. március 27-ét, az indulás napját.
Napsütéses pénteki nap volt, a találkozót a városligeti műjégpálya mellé beszéltük meg, ahonnan három busz is indult, tömve magyar szurkolókkal. A buszon mezőkövesdi drukkerek közé kerültem, de ezt egy cseppet sem bántam, miután megittuk a pertut, hamar megtaláltuk a közös hangot. Tudtuk, hogy hosszú, közel kétezer kilométeres és több mint 48 órás non-stop utazás vár ránk, oda-vissza a Balkánon.