Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Június 13. és 16. között rendezték meg a svájci Bázelben a művészeti vásárok etalonja, az 1970-ben életre hívott Art Basel 2024-es kiadását. Az eseményről a helyszínen élő, a vásárt minden évben felkereső szerzőnk, Darányi György számolt be.
A több mint fél évszázados, de még mindig a legfontosabbnak számító művészeti vásár jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években. Amikor az Art Basel anyavállalata, a Messe Basel (MCH Group) elvesztette legnagyobb rendezvényét, az óra- és ékszervásárt, anyagi vészhelyzetbe került, és kénytelen volt az ausztrál-amerikai James Murdochnak többségi részesedést adni 2020 végén. Az évek óta jelentős veszteséggel működő vállalkozás a legvalószínűbb forgatókönyv szerint megtartja a négy – Bázelben, Miamiban, Hongkongban és Párizsban megrendezett – vásárt, a többi rendezvényt befektetési alapoknak tervezi eladni, az épületeket pedig Bázel városának.
Tavalyi cikkünkben már beszámoltunk a vezetői struktúra változásáról, melynek következményei igazán csak idén éreztették hatásukat. A svájci vásár új igazgatója, a német Maike Gruse, először felelt a rendezvény sikeres lebonyolításáért, s nyilatkozataiban rendre a fiatalabb gyűjtőnemzedék megjelenését hangoztatta, hozzátéve, hogy a vásárnak hozzájuk kell igazodnia. Ez alatt az „entertainment” azaz a szórakoztatási komponens növelésére célzott, mellyel az első generációsként már fiatalon nagy vagyonra szert tevő, illetve a digitális kort berobbantó üzletemberek örököseinek igényeit kívánta kielégíteni.
Talán már ez a megfontolás állhatott annak a döntésnek a hátterében is, melynek értelmében a vásár vezetése a piac gyengélkedő állapota miatt kétszer annyi VIP meghívót küldött el a hivatalos megnyitó előtti, keddi napon megrendezett reggelire, mint az előző években, ami hatalmas tumultust okozott – kérdéses, hogy ezzel mennyire sikerült a vásárlási kedvet növelni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.