Hírlevél forró nyáréjszakákra.
Gondolom mindenki most van szabadságon, úgyhogy a hírlevél is igyekszik ehhez igazodni, minimális politikai tartalommal, sok mozgóképpel, nagy utazásokról szóló nagy történetekkel (is). Aki mégis a városban maradt, és lehűtené az agyát, az menjen el a Széll Kálmán téri Pingrumbába, és igyon egy perzsa vermuthot sok jéggel, nem fogja megbánni.
Az EU pénzt ad 250 dromedár fenntartására Mauritániának, hogy béke legyen a Száhel-övezetben. Mauritánia egy 10 magyarországnyi területű ország Északnyugat-Afrikában. Nyugaton az Atlanti-óceán, északon és északnyugaton Nyugat-Szahara (ez is egy ország), északon Algéria, keleten Mali, délnyugaton pedig Szenegál határolja. A Száhel-övezet a világ egyik legveszélyesebb, leginstabilabb régiója. Óriási területek vannak itt az Iszlám Állam és más dzsihadista csoportok vagy helyi milíciák fennhatósága alatt. Tavaly az összes terrorizmus okozta haláleset közel fele a régióban történt. A klímakatasztrófát is ez a régió szenvedi meg a legjobban, az éhezés pokoli, az állam a legtöbb helyen tulajdonképpen nem létezik.
Ezzel szemben Mauritániában nagyobb részt béke és biztonság uralkodik, 2011 óta nem volt az országban terrortámadás. Egyrészt azért, mert az ország vezetése a hadsereg sikeres modernizálása mellett képes volt leülni beszélgetni a fundamentalistákkal. Másrészt mert Mauritániában ott vannak a Méharisták. Ez egy francia szó, tevelovasságot jelent, de Mauritániában a nemzeti gárda egyik egységet hívják így, azt, amelyik a Malival közös határvidéken járőrözik a sivatagban.
Nincsenek sokan, de ezen a végtelenül szegény, autóval megközelíthetetlen vidéken egyszerre rendőrök, orvosok, jegyzők, hírszerzők – közvetítők a távoli végek népei és az állam között. A Méharisták a helyi törzsekből toboroznak lovasokat (tevéseket? tevegelőket? hogy mondják ezt?) maguk közé, olyan férfiakat, akik ismerik a helyi terepet és szokásokat. Mint általános intézők, pontosan azokat a feladatokat látják el, amiket a térségben, például a határ másik oldalán, a dzsihadisták vállalnak magukra. Gyógyszereket visznek, rendet tartanak, vitás felek között közvetítenek: elviszik az államot tevén a Szaharába.
A Spiegel újságírója napokat töltött a Méharistákkal a sivatagban, elkísérte őket több településre, interjúzott a vezetőjükkel, a cikkben pedig az egészet az ország, a régió, és a tomboló klímaváltozás kontextusába helyezi. A végére érthetővé válik, miért gondolja az EU, hogyha valamit, ezt a projektet érdemes 250 dromedárral megfinanszírozni.
Egy amerikai fotós, Ben Buckland kitalálja, hogy keresztülgyalogol Svájcon, telefon és térkép nélkül, azoknak a segítségére hagyatkozva, akikkel útközben találkozik. Mindenkit megkér, hogy rajzoljon neki térképet a következő úticéljáig, és ezeket követi. Az ötlet nagyon jó, a fotók is, és a cikk a Timesban jelent meg, szóval vizuálisan is szép, a kézzel rajzolt térképek passzentosan be vannak illesztve a cikkbe.
Az egyetlen hibája, hogy Buckland, bár remek képeket készít, nem ír valami jól. A szöveg néha borzasztó pátoszos (például amikor azt mondja neki két lány, akiket megkért, hogy rajzoljanak neki térképet, hogy „bár te kértél tőlünk valamit, valójában mi vagyunk azok, akik ajándékot kaptunk” – hagyjál már), az elbeszélővel képtelenség azonosulni, a tanulság pedig szájbarágós. De az alapötlet annyira jó, hogy mindezért kárpótol, és a sok emelkedett hülyeség mellé kapunk érdekes meglátásokat is, például, hogy már az első nap után nem is a térkép hiányzik leginkább, hanem az időjárás-előrejelzés.
Egy nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt a francia hatóságok letartóztattak egy 14 éve Franciaországban élő orosz szakácsot, akit azzal gyanúsítanak, hogy „külföldi hatalommal” összeesküvést szőtt egy „nagyszabású” destabilizációs akcióra a párizsi olimpiai játékok idejére. Az Insider oknyomzó portál pár nappal az eset után kijött a figura portréjával. Kirill Griaznov orosz születésű, 40 éves, valamikor a hazájában ügyvédként dolgozhatott amikor, valószínűleg 2010 környékén, az FSZB beszervezte.
Ezután szakácsnak tanult egy menő párizsi iskolában, majd elkezdett Michelin-csillagos éttermekben dolgozni, és még egy társkereső valóságshowban is szerepelt Oroszországban, mint „üzletember és restaurateur”. Hol vannak már azok az idők, amikor a szovjet kémek unalmas könyvesboltosokként álcázták magukat?
Griaznovnak egyébként napokkal korábban kellett volna Párizsba érkeznie, de annyira seggrészegre itta magát az isztambuli reptér várójában, hogy nem engedték fel a Párizsba tartó gépre, ezért inkább átugrott a bolgár tengerpartra az ottani házába pár napra, hogy aztán Várnából repüljön a francia fővárosba. Azzal bukott le, hogy még Bulgáriában egy este a szomszédainak vacsora közben, megint csak seggrészegen, elkezdett azzal kérkedni, hogy az FSZB tisztje, és valami nagy durranást tervez az olimpia megnyitójára.
Ezt először nem hitték el neki, mire elővette az FSZB-igazolványát. Griaznov még Bulgáriából felhívta az FSZB-s főnökét, hogy minden a tervek szerint halad, és sikerült „még egy moldovait” beszerveznie az akcióra, amiből aztán persze nem lett semmi. Miután elutazott, a szomszédok értesítették a francia hatóságokat.
Griaznov nagyon aktív volt az Instagramon, rengeteget posztolt gyönyörű ételekről, utazásokról, általában úgy tűnhetett, izgalmas életet él, ami igaz is volt. A környezete persze semmit nem tudott a másik életéről. Victor, Griaznov egy régi barátja a Le Monde-nak azt mondta:
„Ismerem az egész családját és fordítva. Jártam a házában Moszkvában és Permben. Azért jött Franciaországba, mert utálja Putyint, és nem akar a frontra [Ukrajnába] menni, lol”.
Az Insider az egyik legjobb oknyomozó portál, ha az orosz titkosszolgálatok machinációiról van szó, és bár Griaznov története egy a sok közül, átélhetővé teszi, hogyan kavarja a szart az FSZB Európában.
Melyik országnak van a legtöbb olimpiai érme? Az Egyesült Államoknak, oké, de ha népességhez viszonyítjuk, akkor már ez a lángoktól ölelt kis ország is milyen jól szerepel mindig (sportnemzet, balfutóba). Ennél izgalmasabb, ha ahhoz viszonyítjuk az érmek számát, hogy mennyire gazdag az adott ország, hiszen a gazdag országok előnyből indulnak, mert például több pénzt tudnak befektetni a sportinfrastruktúrába és az edzőképzésbe.
Az Economist 2021-ben kiszámolta, hogy a bruttó hazai össztermék magyarázza az olimpiai érmek országonkénti eltéréseinek több mint felét 1960 óta. Ha egy ország két százalékponttal növeli a részesedését a globális GDP-ből, akkor három százalékponttal nő az olimpiai érmekből való részesedése (ceteris paribus, persze). Ezúttal azokat az országokat elemezték, amelyek ebben az évszázadban legalább 20 érmet nyertek, és a végső eredményüket a bruttó hazai össztermékhez igazították. Ez alapján Jamaica a legjobban teljesítő ország.
Az olivaolaj csalások új rekordokat döntenek idén – írja a Guardian. Arról már nem írnak, hogy az ilyen csalásokat alapvetően az olasz maffia követi el, amelyik az utóbbi években visszatért oda, ahonnan indult: az agráriumba. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar minden szegletében jelen van a maffia Olaszországban, évente nagyjából 20 milliárd eurós profitot hajtva ezzel. Az olivalolaj biznisz ezen belül is különösen jövedelmező, a rossz termés és a klímaváltozás ugyanis folyamatosan hajtja fel az oliva árát.
Az agromaffia ma is olyan erőszakos, mint 100 éve volt: a farmereket és a kereskedőket megfélemlítik, az újságírókat, a bírókat megölik ha kell. Nem gondolunk a maffiára, amikor olivaolajat veszünk a boltban, pedig lehet, hogy kéne. Egyórás dokumentumfilm a Vice-tól a témában, szép helyek, súlyos sztorik, interjúk volt maffiózókkal, és azokkal, akiket kis híján meggyilkoltak.
És egy interjú. Donald Glover generációja egyik legtehetségesebb művésze. Ezen a néven sorozatokat ír és szerepel is bennük, Childish Gambinóként pedig zenét csinál, nagyon jót. A legtöbben valószínűleg a This is America című számát ismerik, nagyot ment hat éve. A Childish Gambino projektet Glover most befejezi, kijött az utolsó album, indul az utolsó turné. De talán nem is ez a lényeg, hanem maga az interjú, vagyis a formátum.
A Hot Ones a First we Feast nevű YouTube csatorna műsora, az ötlet pedig a következő: egy műsorvezető, szemben a vendég, az interjú alatt mindketten megesznek tíz darab, egyre csípősebb csirkeszárnyat. Van aki bírja a csípőset, mert faszagyerek, de az utolsó kettő-háromra a legtöbben elvéreznek. Tényleg nagyon csípős szószokról beszélünk, volt már vendég, aki elájult, de a legtöbben csak rettenetesen szarul érzik magukat tőle.
Ez így önmagában egyszer lenne vicces, de a Hot Ones már hosszú évek óta megy és milliók nézik. Egyrészt, mert Sean Evans jól vezeti a műsort, másrészt, mert a kérdéseket mindig nagyon eltalálják. A Hot Ones előadókat, színészeket, általában híres embereket hív meg (volt már Gordon Ramsey, Natalie Portman és Billie Eilish is vendég), mégsem hasonlít sem a Late Night Show-kra, sem az átlagos celebmagazinokra: saját hangvétele van. A koncepció végtelenül egyszerű, és valószínűleg ezért is működik ennyire jól. Fekete háttér előtt két ember beszélget, közben egyre jobban könnyeznek és fújtatnak. Mindegyik rész kiváló, de a Gloverrel készült interjú különösen jól sikerült.
Pótkaszt rovatunkban: A Rest is History a csatárból kommentátorrá, majd szórakoztatóipari istencsászárrá lett Gary Lineker podcast birodalmának első darabja volt (erről majd egyszer írok hosszabban, amikor egy másik podcastot ajánlok a Goalhanger-családból). Ezt se bonyolították túl: két középkorú, Oxbridgen tanult történész beszél benne történelemről. Mégis, történelem kategóriában ez a leghallgatottabb pótkaszt a világon, bizonyos országokban a leghallgatottabb podcast általában.
Dominic Sandbrook és Tom Holland párosa egyszerűen tökéletesen működik, nagyon jól mesélnek, jó a kémia, vicces emberek. A témákat ők választják, rendszer nincs, ami épp eszükbe jut. Történészek, szóval a legfrissebb tudományos konszenzust hozzák, de nem ragadnak le akadémiai apróságoknál, és mivel ez nem a BBC, azt mondanak, amit akarnak (értsd: ha egyikük szerint Hernán Cortés egy „faszfej”, azt nem fogja kivágni senki).
Tom Holland inkább az ókorral és vallástörténettel foglalkozik, Dominic Sandbrook pedig a 20. századdal, de ez nem igazán köti meg a kezüket, és néha vannak meghívott vendégek is. Holland remek vallástörténeti könyvei miatt az összes ilyen témájú részt ajánlom. A reformációról szóló sorozatot vagy a Jézus Krisztusról életéről szóló duplarészt különösen, viszont nagyon jó a Nagy-Britannia modernkori történetének legrázósabb évéről, az 1974-esről szóló sorozat is, utóbbi témában Sandbrook írt könyvet. Ezeket mind érdemes letölteni hosszabb repülőutakra. Én épp a Hernán Cortésről szóló epizódokat hallgatom, úgyhogy azt linkelem ide.
Jó zene rovatunkban: A Nadaísmo a Go-Go című album a Los Yetistől. 1960-as évek kolumbiai rock and roll Medellínből. Revolucionando!!!
Nyitóképünkön meharisták egy nemzeti ünnepen. Forrás: AFP / Thomas Samson
Hogyan indult az iráni nukleáris program? Hogy vélekedtek az ország legfőbb vallási vezetői az atombombáról? És legfőképpen, milyen valós kockázata lehet egy iráni atomfegyvernek?
Az iráni Forradalmi Gárda elismerte, hogy az amerikai cég volt a célpont.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
