Die Welt: Németországnak nem a szélsőjobb helyzetén kell lamentálnia, a menekültügyet kell megoldania
Európának javítania kell a gazdasági teljesítményén, valamint hiteles geopolitikai tényezőként kell fellépnie, figyelmeztet egy külpolitikai szakértő a Financial Timesban. Putyin talán már hajlandó tárgyalni, ám csakis a saját feltételei alapján, írja a Der Standard. A Neue Zürcher Zeitung szerint Ukrajnában mindinkább egy kézben összpontosul a hatalom és egyre átláthatatlanabbak az erőviszonyok a legfelső vezetésben. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Bloomberg
A Bizottság arra készül, hogy Magyarország után Szlovákia ellen is eljárást indít az ún. feltételességi mechanizmus alapján, mivel az ország csúszik vissza a demokrácia területén. A kifogás tárgya ezúttal az, hogy a populista Robert Fico felszámolta a korrupció elleni harc jegyében létrehozott különleges ügyészséget, pedig az szerepet kapott az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésében.
A lépéshez még meg kell szerezni Ursula von der Leyen beleegyezését, de a vége az lehet, hogy Pozsonytól is milliárdokat vonnak meg. Ez azért volna kínos, mert a szlovák közberuházások 80%-át brüsszeli forrásból finanszírozzák, és az országnak már amúgy is baja van, mert túl nagy a költségvetés hiánya, amit az Unió nem néz el neki.
Az egyik javaslat értelmében a felzárkózási alap csaknem 13 milliárd euróját fagyasztanák be, de szó van arról is, hogy a szlovák kabinetnek vissza kell adnia a járvány utáni gazdasági megújuláshoz kapott majdnem 3 milliárdot, írja a lap.