The New York Times: Robert Fico beindította a bosszúhadjáratot, halad az orbáni úton

Miután egy merénylő rálőtt a szlovák kormányfőre, most ő veszi célba az ellenfeleit – írja Andrew Higgins, a lap közép-európai fő tudósítója. Egy sor ügyészt, kulturális vezetőt, újságírót és másokat félreállított, mert úgy gondolja, hogy azok táplálták a gyűlöletet vele szemben.

  • hvg360 hvg360
The New York Times: Robert Fico beindította a bosszúhadjáratot, halad az orbáni úton

Bár Fico a gyilkossági kísérlet után megbocsátást ígért, nem sok irgalmat tapasztalni a részéről, írja a vezető amerikai lap cikke. Inkább azt látni, hogy az ellenfeleihez intézett figyelmeztetést váltja valóra. Olyan villámgyorsan lép, hogy Pozsonyban sokat félnek: teljesen el akarja fojtani a kritikus hangokat. Vagyis a tekintélyuralmi Orbán illiberális útjára viszi Szlovákiát, ideértve, hogy baráti viszonyt ápol Moszkvával, ugyanakkor csörtézik a Nyugattal.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.