Egy ideig úgy tűnt, minden sínen van. A 19 éves, tanár szakos egyetemista simán aláírta a beszervezési nyilatkozatot, beépült egy – az állambiztonság szempontjából – ellenségesnek tekintett diákkörbe, rendszeresen részt vett a gyűlésein, és a tartótiszt utasítására még baráti kapcsolatot is kialakított a csoport vezetőjével. Az viszont csak tucatnyi ügynöki jelentése után, véletlenül derült ki, mennyire frusztráltan végzi a feladatát ez a fiatalember, akit elsősorban nem az zavart, hogy a diáktársairól kell jelentenie,
hanem az, hogy a megbízójától, a Stasitól a Júdás fedőnevet kapta.
Emiatt úgy érezte, hogy az állambiztonsági minisztérium munkatársai sem bíznak benne, hiszen ők is „leárulózzák”. Az 1952-ben az egykori Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) történt esetről Helmut Müller-Enbergs politológus, a Stasi iratanyagának egyik elismert kutatója számolt be az állambiztonsági szervezet „nem hivatalos munkatársairól” készített, többkötetes monográfiájában.
A titkosszolgálatok 2026-ban sem hazudtolták meg önmagukat: leginkább a saját pozíciójukat védik. Ennek tudható be az, hogy minden várakozás ellenére most sem került át minden irat a levéltárba, és nagy valószínűséggel még a Lezsák-féle melléfogás is nekik tulajdonítható.
Ebből nem derül ugyan ki, mi lett a sorsa a frusztrált ügynöknek (névváltoztatás után kitartott-e, vagy inkább megtagadta az együttműködést), ám az bizonyos, hogy a megalázó névválasztás komoly hullámokat vetett. Attól kezdve ugyanis a beszervezettek maguk dönthették el, milyen fedőnéven írják alá a jelentéseiket. Az erről szóló direktívát maga Erich Mielke, a titkosrendőrség megszervezője, az Állambiztonsági Minisztérium államtitkára (későbbi miniszter) írta alá, s még azt is utasításba adta, hogy a továbbiakban senki sem használhatja a Jézust eláruló tanítvány nevét.
Az eset azért is tanulságos, mert jól mutatja, hogy a keletnémet titkosszolgálatnál már igen hamar felismerték: az együttműködést vállaló személyek motivációját az is befolyásolhatja, hogyan értelmezik új, mindenképp kényszerű szerepüket és a szervezethez fűződő kapcsolatukat. A fedőnév önálló megválasztása lélektanilag segíthette ezt a folyamatot: egyrészt némi személyes döntési lehetőséget nyújtott egy alapvetően a Stasi által szabályozott tevékenységben, másrészt a név az önmeghatározás és a hovatartozás szimbolikus kifejezésének eszközévé is válhatott.