Az én hetem: Az Óperencián, az Üveghegyen és könyvhegyeken túlról jelentkezik Péterfy Gergely
4 perc
2024.09.15. 15:30
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: bepróbálkozás, látótávolság, beszédkényszer, csatatér, fronthatás.
Látótávolság - Fél éve még zászlót sem bontott Magyar Péter, mostanra pártjával megközelítették a Fidesz népszerűségét. Ha most vasárnap lennének választások Magyarországon, a Medián mérése szerint a listás szavazatok 43 százalékát kapná a kormánypárt, míg a Tisza 39 százalékot szerezne.
Beszédkényszer – Általános meglepetésre, talán nem függetlenül pártja népszerűségének csökkenésétől, Orbán Viktor szóba állt a független sajtó újságíróival is Kötcsén, ám mindent gyorsan lezáró, rövid mondatokkal próbált lecsapni.
Csatatér – Amerikában lezajlott az első elnökjelölti vita Kamala Harris és Donald Trump között, és utóbbi nem is hajlandó többször kiállni riválisa ellen. Ez is alátámasztani látszik azt az általános értékelést, hogy a vitában Harris teljesített jobban.
Fronthatás – Villámgyors változás állt be az időjárásban, volt, amikor Magyarország két vége közt majdnem 30 fok különbség volt, áradás kezdődött a folyókon, és már meg is kezdődött az árvízvédelmi készülődés.
Hétfőn és kedden az Umbria-könyvet korrektúrázzuk. Munka közben döbbenünk rá, hogy milyen rengeteg szöveget írtunk, és arra is, hogy milyen rengeteg dolgot nem írtunk meg, amelyet meg lehetett volna. Julika macskái – Thomas, a fogatlan öreg és Jerry, a kis süldő – ott sündörögnek körülöttünk. Jerry mindenképpen játszani szeretne, Thomas pedig leginkább azt szeretné, hogy szabadítsuk meg Jerrytől. Idegesíti a fiatalabb vetélytárs, meg persze minden idegesíti az evésen és a békés szunyókáláson kívül. Mogorva nagyapó unokák nélkül, keserű, vén eunuch a palota egyik elfelejtett zugában, aki legszívesebben egész nap édességet majszol és gyűlölködik. De már csak a vesekímélő öregmacskatáp jár neki, szomorúan ropogtatja a maradék három fogával.
Most minden az Egyasszony jubileumi kiadása körül forog, sőt, örvénylik, Évu sofőrje és testőre vagyok, interjúkra viszem, ebédelni, dedikálni, plázába ruhát venni. Az utóbbi időben sok fenyegetést kaptunk, ránk kattantak az acsarkodó idegroncsok. Egyre több beteg magyar projekciójában mi jelentjük a démonit, a nyugati, fenyegető, gazdag idegent. Úgy mászkálok a Margit körúton a gyanakvó, sanda budapestiek között, mint (nem annyira Woland, mint inkább) Korovljov a Patriarsije Prudin. Mint minden mesebeli lényt, engem is megvéd a fikció sebezhetetlensége, saját teremtményem vagyok.