Az egyszerűség és a személyesség vezet a bankoló Z generációnál
Szeptember végéig regisztráció ellenében díjmentesen olvashatod a HVG360 Prémium hírlevelek egyes részeit, így az alábbi írást is.Kevés generációt elemeztek már annyira atomjaira, mint a Z-t. Ismerjük az összes létező sztereotípiát és azok cáfolatát is. Mémekkel és reelekkel dolgozó komikusok serege építi poénjait generációs különbségekre, a globális felületeken pedig rengetegen magukra ismerhetnek. A „szüleim a húszas éveikben: ház, gyerek, kocsi VS én a húszas éveimben: megvehetem magamnak ezt a kávét?” típusú viccelődésen teljes generációk nevethetnek (és sírhatnak). A Z még mindig az egyik legvonzóbb, fiatal, költeni képes célcsoport, amit minden szektor szeretne elcsábítani – köztük a banki is. APwC szakértője, Kiss Virág most sorba veszi, hogy az ismert sztereotípiákon túl – Revolut, Crypto, NFT, fintech, online ügyintézés – miként érdemes a fiatal felnőtt generációhoz közelíteni, ha pénzügyekről van szó.
A Z generációba a körülbelül 1995 és a korai 2010-es évek között született fiatalok tartoznak. Közép- és Kelet-Európában ők adják most a lakosság körülbelül 7,2 százalékát, rövidesen pedig ők teszik ki a globális munkaerő körülbelül egyharmadát is. Hogy pontosabb képet kapjunk róluk, négy tényezőre érdemes felhívni a figyelmet, ahol a szokások már a Z előtt közvetlenül járó Y-hoz képest is megváltoztak:
- Pénzügyi viselkedés
- Árérzékenység
- Csatornapreferencia
- Termékpreferencia