Belgrád nacionalista polgármestere, Aleksandar Šapić felvetette, hogy ássák ki Josip Tito földi maradványait és vigyék haza Horvátországba, hiszen ott született, tehát ott a helye. Šapić azzal érvel, hogy az áthelyezés kulcsfontosságú a szerb nép és az ország jövője számára, ezért fel kell tárni a sírt és amit ott találnak, azt minden különös felhajtás nélkül el kell kaparni Tito szülőfalujában, Kumrovecben.
Csakhogy Aleksandar Vucic elnök azonnal beintett: azt mondta, hogy szó sem lehet róla. Mert ő ugyan sosem volt nagy híve a kommunizmusnak, illetve annak a rezsimnek, ám Tito az ország történelmének része, a fővárosban élt, ott temették el és része marad Szerbia, illetve Jugoszlávia múltjának.
A vita rávilágít, hogy a politikus milyen kényes egyensúlymutatványra kényszerül saját táborán belül, amely magában foglal egy csomó szélsőjobbost, miközben külföldön magát Vucicot is igen sokan nacionalistának tartják.
Ugyanakkor Tito a régión belül széles körben egyesítő figurának számít. Ellenben szerb nacionalisták szerint mivel horvát, illetve szlovén gyökerei vannak, csontjai nem nyugodhatnak szerb földben.
A polgármester azt is felvetette, hogy a mauzóleum helyett inkább Draza Mihajlovicnak, a nácikkal együttműködő egykori csetnik vezérnek kellene emlékművet állítani. Őt Tito halálra ítélte a második világháború után.
