Esélyegyenlőség, elfelejtett céges beszámoló, vigalmi negyed – bemutatjuk Magyar Péter fővárosi képviselőit
Van, aki kieshetett a pikszisből, és vannak páran, akiknek a céljairól alig tudni valamit. Megnéztük, mit érdemes tudni a Tisza Párt politikusairól a közgyűlésben.
„Az látszik, hogy sokakat zavar, sok mindenkinek a tyúkszemére ráléptetek ti azzal, hogy tíz Tisza-képviselőt szavaztatok be a Fővárosi Közgyűlésbe, és teljesen átrendeződtek az erőviszonyok” – jelentette ki Magyar Péter, miután bejelentette annak a tíz embernek a nevét, akik a júniusi önkormányzati választás nyomán a Tisza Párt tíz mandátumát betöltik:
- Ordas Eszter,
- Porcher Áron Somerville,
- Gémes Szilvia,
- Bovier György,
- Barna Judit Annamária,
- Bujdosó Andrea Anna,
- Molnár Dániel,
- Orbán Árpád István,
- Balogh Balázs,
- Kollár Kinga.
A múlt vasárnap leadott, véglegesnek tűnő lista már a harmadik olyan, amelyet Magyar Péter a Fővárosi Közgyűléssel kapcsolatban mutatott be. A politikus a tavaszi kampányban először arról beszélt, hogy indulásuk az EP-választáson biztos, a fővárossal, valamint a megyei közgyűlésekkel kapcsolatban csak később döntenek. Később a megyei listákon el sem indultak, mert Magyar megfogalmazása szerint „a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni”.
Azt azonban, hogy ezt a munkát a fővárosban sikerült elvégezniük, jelezte, hogy a hivatalos, május hetediki határidő lejárta előtt nem sokkal leadtak egy listát a választásra. Ezen akkor tizenkét név szerepelt, a névsor pedig erős átfedésben volt a párt EP-listájával, kezdve azon, hogy Magyar Péter vezette. Mellette azonban „listaduplázó” volt Kulja András, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga is.
Ha a választások után rögtön nem is, július végére tisztult a kép, ekkor Magyar öt olyan nevet tett közzé, akikkel kapcsolatban garantálta, hogy ott lesznek a bő egy hét múlva felálló Fővárosi Közgyűlésben. Ordas Eszter, Porcher Áron Somerville, Böröck-Gémes Szilvia, Barna Judit és Bovier György ott voltak már a májusi listán is.
Bár a mostani bejelentés tovább tisztította a képet, és már ismert a Tisza Párt tíz fővárosi képviselőjének neve,
azt egyelőre nem tudjuk, hogy ki fogja vezetni a párt frakcióját.
Hétfő délelőtt e-mailben kértük a Tisza Pártot, hogy árulja el, ki lesz az, levelünkre azonban egyelőre nem érkezett válasz.
A három névsor összevetéséből azonban pár dolgot ki lehet olvasni, kezdve azon, amit maga Magyar is kiemelt, hogy ő nem lesz tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, az Európai Parlamentben viszont ott lesz. Kollár Kinga azonban egyszerre lesz az EP és a Fővárosi Közgyűlés tagja is – ezt jogszabály nem tiltja.
A fővárosi listán látszik, hogy Magyar igyekezett mindenkinek kedvezni. Helyet kapott rajta az az öt ember, akiről nyáron biztosra mondta, hogy megkapják a posztot.