Paul Krugman Trumpról: Riasztó, hogy egy féktelenül vulgáris ember kezébe kerülhet az atomgomb

5 perc

2024.10.23. 08:33

Trump megdöbbentő kijelentéseket tesz az amerikai polgárháborúról és egy néhai golfjátékos péniszéről értekezik a kampánygyűlésen. Amerika és Európa viszonyának nem tenne jót, ha Trump lenne az elnök. A volt elnököt támogató milliárdosok nem látják, mibe ártják bele magukat. A befogadásnak vége, a gyűlölet vette át a terepet az EU-ban. Netanjahu túl messzire merészkedik, miközben a szakadék szélén táncol. Például ezekről a témákról lehet olvasni a világlapokban. Nemzetközi lapszemle.

Financial Times

Gideon Rachman szerint a világban az erősemberek mindenütt üdvözölnék Trump győzelmét, tehát a többi közt Izraelben, Oroszországban, Indiában, Magyarországon, Argentínában és Szaúd-Arábiában. A lap külpolitikai fő elemzője az oroszok esetében triviálisnak tartja a magyarázatot, hiszen a republikánus elnök leállítaná Ukrajna támogatását, akkor pedig megnyílna az út Moszkva számára a győzelemhez.

Putyin álma ellenben lidércnyomás volna az EU-nak. Az Unió keleti szárnya ugyanis ez esetben ki lenne téve egy lehetséges orosz agressziónak. Ha az új amerikai kormányzat netán nem is lépne ki a NATO-ból, súlyosan aláásná a szervezetet, ha az USA azt ismételgeti, hogy nem védené meg automatikusan a szövetségeseit.

A belengetett 10-20%-os vámemelés szintén nagy csapás volna az európai gazdaságoknak. Kereskedelmi háború lehet a vége az Atlanti-óceán két partja között. Vannak kormányok, amelyek kilógnak a sorból, mert ők nem Harris mellett sorakoznak fel. Lehet, hogy Meloni közvetíteni próbál Brüsszel és Trump között, Orbán pedig egészen különleges viszonyt épített ki a Tegyük Újra Naggyá Amerikát-mozgalommal. Mindkét fél megveti a bevándorlást és a republikánusok boldogan veszik át tőle a módszert, miként kell lebontani a demokráciát.

A magyar vezető annak jelét látná az ellenzéki sikerben, hogy neki áll a zászló nyugaton. Az AfD és a Nemzeti Tömörülés szintén útmutatást és segítséget várhat Trumptól. A liberális demokráciák ezzel szemben beszorulhatnak az Egyesült Államok, Oroszország és saját szélsőjobbjuk mögé.