Egy fél ország várta izgatottan, ezt hogy oldja meg. Az ünnep előjátékaként egymás után tapostak a gereblyére az udvari bohócok. Mind megpróbálták kifocizni szögletre 1956-ot, megmagyarázni, hogy Ukrajna az más, hogy nekünk igazunk volt akkor is, meg most is, amikor a megadás mellett ágálunk.
Izzó, füstölgő égés lett belőle rendre. Álljon azért itt a nevük a szégyentáblán: Orbán Balázs, Kósa Lajos, Somkuti Bálint. Volt itt minden. Az egyik szerint mi 56-ban megtanultuk, hogy nem szabad védekezni. A másik azt mondja, mi a békét nyertük meg, nem a hepciáskodást. A harmadik meg kereken odavágja a szuverenitásvédelem bástyájáról: milyen jó, hogy nem segített nekünk senki!
Bizony nehéz feladvány ez. Az orosz állami törikönyvvel sem illik szembemenni, viszont a 301-es parcellát se fényes nappal kéne lehugyozni. Csupa ellentmondás, csupa történelmi nüansz.
De Orbán nem ijed meg ilyen értelmiségi kihívásoktól.
