Mindenki tudja, hogy manipulatív a Fidesz módszere, de akkor mire jó a Voks 2025?
A nemzeti konzultációk soha nem vonják be érdemben az embereket semmilyen döntés-előkészítésbe.
Díválit, a fény ünnepét Delhiben meghitt körben, családdal, barátokkal és szomszédokkal szoktuk ünnepelni. Gyertyagyújtás után kinyitottuk az ajtót Laksminak, a jólét és gazdagság istennőjének, és kártyáztunk vagy társasjátékoztunk. Ám az elmúlt években Delhi a világ legrosszabb levegőjű városa lett, a lelkesedés is alábbhagyott, és október végén már azon gondolkoztam, hogy hova lehetne menekülni Delhit ellepő füst és por elől. Ezért is örültem kolkatai (korábban Kalkutta) barátaim meghívásának, akik a nagyváros közelében, Sántinikétanban (Shantiniketan) egy kis házat is építettek.
Bengáliában a Díválit megelőző vagy Díválival egybeeső napon – a hold állásától függően – a Káli púdzsát tartják, amire talán emlékeznek G. Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz című regényének olvasói. Abban a narrátor félelmetes eseményként jegyzi fel a srinikétáni (szupuri) ősi templomban a szantál nők táncát és a férfiak verekedését, és ahogy a szertartásra berángatnak egy kislányt, akit végül a regény német szereplője, Gertrud Rüdiger ment meg.
Káli istennő ünnepét idén október 31-én tartották, november 1-én pedig Díválit ünnepelték. Ezek az ünnepek többet jeleznek, mint szertartást vagy imát, Sántinikétanban inkább kulturális jelenlétet érzékeltetnek ének-, tánc-, és drámaelőadásokat, kaszttól vagy vallástól független közös étkezéseket.
