Éppen flitteres ruhában állt a színpadon, amikor egyszer csak arra gondolt, már nem érdekli sem az előadás, sem a művészet, inkább kint szeretne lenni az utcán zajló tüntetésen, mert az ország problémái már túlnőttek a színházon – mesélte Molnár Áron a HVG Címlapsztori beszélgetéseinek otthont adó Eötvös10 Művelődési Házban, hogyan kerekedett felül benne a színészen az aktivista. Olyannyira, hogy négy évig parkolópályára is tette a színészetet, és 2018 februárjában létrehozta a noÁr mozgalmat, majd „egy őrületes civil közösségépítés” vette kezdetét.
HVG Címlapsztori
A hvg360-on korábban megjelent beszélgetések
itt láthatók.
Idén mégis felfüggesztették a noÁr működését, leginkább a tagok mentális és fizikai egészsége érdekében. „Amikor azt láttam, hogy baj van, amikor egy munkatársam lecsikorgatott három millimétert a fogából, mert akkora stressz érte, akkor azt mondtam, hogy itt most megállunk” – magyarázta a döntést.
A megélhetési ellenzékiség nem járja
Molnár Áron azonban nemcsak a kormányközeli oldalról kapta az ívet, hanem sokszor azoktól is, akik hozzá hasonlóan nem szívlelik Orbán Viktor rendszerét. Meglepetés volt számára, amikor Krúbi az egyik számában, Azahriah pedig egy interjúban kezdte cikizni, miközben korábban mindketten részt vettek a tüntetésükön. „Oké, lehet, hogy cringe, amit mi csinálunk, de te mit csinálsz? Szerintem ez a megélhetési ellenzékiség nem járja” – mondja az energiáit most elsősorban a Loupe színházra fordító színész, aki szerint az ember nagyon gyorsan megérzi a saját bőrén, hogy tényleg beleállt-e bizonyos ügyekbe, vagy csak gazdagodik rajtuk, de
a fikázódás mindig sokkal egyszerűbb lesz.
Az hvg360-előfizetéssel megnézhető, 39 perces videóban egy sor érdekes téma szóba kerül még.