Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egyre több szó esik arról, hogy „vissza kell tartani” (tározni) kell a hazai vizeket, s azok egy részét nem szabad kiengedni az országból, mert mind kevesebb van belőlük. A víz a XXI. század stratégiai erőforrása.
A szárazság egyre többek számára válik kézzelfogható valósággá, szemben a két évtizeddel korábbi, árvizekkel és belvizekkel emlékezetessé vált időszakkal. A nemzetközi összehasonlításokra szolgáló vízellátottsági, -szűkösségi indikátorok különböző képet festenek hazánkról: hol az előrehaladott félsivatag, hol a legnagyobb vízellátottsággal rendelkező kategóriába esünk, függően leginkább attól, hogy az épp alkalmazott indikátor a csapadék mellett figyelembe veszi-e az országon átfolyó összes víz mennyiségét is.
A direkt vízhasználat (például ivóvíz) a teljes vízforgalom elenyésző részét adja. Azokban az országokban és régiókban (például a Colorado folyó környékén), ahol ténylegesen vízhiány van, hasonló direkt vízfelhasználás mellett rendszerint nincs választási lehetőség, csak abból tudnak gazdálkodni, amennyi víz ott van. A csapadék mellett a be- és átfolyó vízmennyiségben nem áll rendelkezésre akkora vízmennyiség, mint nálunk.
A víziközmű-szolgáltatásoknál és az öntözésnél egyelőre nem mennyiségi gondok vannak, hanem finanszírozási, szervezési problémák, amelyeket az éghajlati szélsőségek fokoznak.
Akad azonban egy terület, ahol egyértelműen vízmennyiségi problémák jelentkeznek: a víz–nap energia „nexus” mentén. Ez érinti a nyári kánikulák elviselhetőségét, a csapadékszélsőségek csillapítását és az éves vízegyenleg alakulását egyaránt.
Az ország területére érkező csapadék mennyisége 56 köbkilométer, ebből 48 köbkilométer a teljes felszíni párolgás. A besugárzásként érkező átlagos napenergia-mennyiség párolgásmennyiségben kifejezett értéke 70 köbkilométer víz elpárologtatásához lenne elegendő.
Ebből 48 köbkilométer a teljes felszíni párolgás és párologtatás, a fennmaradó 22 köbkilométernek megfelelő energiamennyiség pedig hővé alakul. A légkör az előbbi energiát vízpára formájában, az utóbbit pedig melegebb levegő formájában szállítja el a talaj közeléből.
Van még 8 köbkilométer, amelynek döntő része eléri a felszíni vizeket, ez jórészt direkt lefolyás, kisebbrészt a talajba már beszivárgott mennyiségből szivárog vissza a vízfolyásokba. Ez adja a vízforgalmi ábrán a bejövőhöz képest a kimenő felszíni vízmennyiség többletét.
Ez a vízmennyiség a csapadékból táplálja a kimenő víztöbbletet. Így nem marad az országban, távozása azt is jelenti, hogy nem szivárgott be a hazai talajba ott, ahol lehullott, és nem ott párolog el a vegetációs időszak során. Párolgás hiányában a felszínt elérő napsugárzási energia hővé alakul. Egy nyári napon ez 20 Celsius-fokos különbséget is eredményezhet a földfelszín hőmérsékletében.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.