Tóta W. Árpád: Ahol a lázárjánosok félnek

2024 reménye, bizalma annak szól, hogy találtunk egy jóféle bontógolyót. Szántani, gyereket nevelni és építeni már nem feltétlen azzal akarunk majd – azt majd kitaláljuk. Egyelőre csináljunk helyet a szántáshoz, az építéshez és a gyerekneveléshez. Vélemény.

Talán a rendszerváltás óta nem volt ilyen évünk. Amikor egy korszaknak felsejlik a fináléja; kinek fény az alagút végén, kinek alagút a fény végén.

Ma kézzelfogható és reális forgatókönyv, hogy zárul Miki mókatára, és valami más jöhet.

Hogy pontosan mi, azt ilyenkor senki sem tudja, ahogy a nyolcvanas évek végén sem tudta – akkor úgy hangzott a remény, hogy itt kábé Ausztria lesz. Ennél most sem konkrétabb a jövőkép, de Ausztria nagyjából még mindig megfelel. Azzal együtt, hogy ott Lázár János fél. Annyi baj legyen. A változás egyik célja épp az, hogy féljen; még ha Ausztria nem is jön össze. Kész van már a batidai kastély, jól érzi benne magát a család. Az ország, amit rájuk bíztunk 14 éve – nos, az Lázár János szerint félkész. Illetlenség így félidőben rájuk nyitni és számonkérni bármit, vasutat, Volánt, oktatást, háziorvost, inflációt, füstté vált uniós pénzeket. Hát épp dolgoznak rajta, és a felénél tartanak. Ide munkavédelmi sisak nélkül benézni se lenne szabad. Kopogtatással zavarni a rendelést! Majd másik tizennégy év múlva tessen érdeklődni.

De a kastély, az elkészült, hála istennek! Még a bekötőutat kell megcsinálni, és akkor legalább Lázár János élete már nem félkész. Ezt félti: a zsákmányt, és joggal. És pontosan ez a félelem fűti a rendszerváltás kazánját. A végtelenül boldogító látvány, ahogy az érdemtelen tolvajok reszketni méltóztatnak.

Ez az, ami belülről egyáltalán nem felfogható, nem megérthető, nem mérhető. Bamba, belterjes arisztokraták üldögélnek a kastélyaikban, és a fogalmaik sincsenek meg a gyűlölethez, ami odakint forr ellenük. El sem tudják képzelni, kinek lehet bármi baja Ráhel tatyójával, Ondi ékszereivel vagy az Ádám kishercegúr sportautóival. Ők úgy tudják, ezeknek egy emberként örül a jobbágyság, végül is ők adták össze az árát. Nincs kenyerük? No, hát egyenek kalácsot!

De még ha értenék, az sem változtatna semmin. Tudnak krumplit és pénzt osztani, térkövezni meg szalagot átvágni – a lopást abbahagyni viszont nem képesek, olyan opció nincsen. Hiszen egyedül az tartja össze a pártot. Régóta nincs már eszme, jövőkép, nincs lelkesítő cél. A kommunisták káderek tízezreit lakatták jól a marxista vízióval, azok meg tették a dolgukat – az ügyért. Ilyet a Fidesz ma nem kínál, legalábbis az érettségizett embereinek. Nincs miben hinni. Az agyatlan fröcsögés világán túl nincs semmi hihető, csak a lopható.

Odaát sem sokkal több – főleg annyi, hogy őket elzavarják. Ez átmenetileg megfelel nemes célnak. A hátralévő másfél évre, és nem tovább.