Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz
Minél inkább elszigetelődik Magyarország, Kína és Oroszország annál inkább ki tudja használni a gyengeségét – írja Slawomir Sierakowski.
A lengyel közvélemény ugyan azt várja, hogy vonják felelősségre az előző rendszer tolvajait, csalóit és haverjait, ám az érintettek közül többen Magyarországon találnak menedékre a vizsgálat elől. Ha nem vetnek véget ennek a folyamatnak, annak az egész EU-ban a jogállam issza meg a levét – fejti ki a Krytyka Politiczna nevű baloldali értelmiségi mozgalom vezetője, Slawomir Sierakowski, a varsói Haladó Tanulmányok Intézetének igazgatója a Project Syndicate-en.
Most éppen Marcin Romanowski volt igazságügyi államtitkár kapott menedékjogot, pedig a fő bűntársa hangfelvételeket adott át a vádhatóságnak arról, hogy megvitatták a politikussal, hogyan lehetne elorozni pénzt a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére szolgáló alapból. A nyomozás szerint 24,5 millió dollárnak megfelelő összeg hiányzik.
Romanowskin kívül Budapesten dekkolt Daniel Obajtek, az állami Orlen olajtársaság előző főnöke is, akit szintén meg akart hallgatni az egyik parlamenti bizottság. Csak azt követően bukkant fel újra otthon, miután magyarországi tartózkodása alatt, így Orbán védőszárnyai alatt megválasztották EP-képviselőnek, ezzel mentelmi joghoz juttatva őt.
Hogy a miniszterelnök bukott, korrupt vezetőket vesz oltalmába, abban nincs semmi újdonság. Ilyen volt Gruevszki, a jogerősen elítélt korábbi észak-macedón kormányfő, akit magyar diplomaták szöktettek Budapestre. A leváltott brazil elnök, Jair Bolsonaro az ottani magyar nagykövetségen rejtőzhetett a balul elsült puccskísérlet után.
Még az is belefér, hogy Magyarországon emigráns lengyel kormány alakul arra az időre, amíg Donald Tusk irányítja országa kabinetét. A politikus most nehéz helyzetbe került, mert lassan halad az elszámoltatás, és ezért széles körű a kiábrándulás.
Sokan attól félnek, hogy ugyanez lesz, mint Amerikában, ahol annyira lassan őröltek az igazságszolgáltatás malmai, hogy már nem lehetett mit tenni Trumppal, akit pedig kérdőre akartak vonni a négy évvel ezelőtti államcsínykísérlet miatt.