Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

6 perc

2025.03.03. 13:07

2025.03.03. 13:16

Az egyházfő évek óta figyelmeztet arra, hogy a MAGA nem a keresztényi út, nemrég pedig nyilvánosan is kioktatta Donald Trump katolikus alelnökét. Miközben sok politikus és állami vezető vagy lefagyott, vagy igazodott a trumpi úthengert látva, Ferenc pápa volt az, aki határozottan szembement vele. 

Donald Trump – még ha kampányszerűen is – más populista vezetőkhöz hasonlóan szereti előtérbe tolni a vallásosságát, az Istennel való kapcsolatát. Az ő esetében ez sokkal inkább szól a kiválasztottságról – mi másért mentette volna meg Isten az életét a tavalyi merényletkísérletben, ha nem azért, hogy elnökként ismét naggyá tegye Amerikát? –, de egyébként is visszatérően hallunk tőle olyan eszmefuttatásokat, amelyek a keresztényi értékek fontosságáról szólnak, vagy épp arról, hogy Istent „vissza kell hozni” a mindennapokba.

Trump hitet tett a keresztényellenes előítéletek kigyomlálása mellett, a hívei pedig áldozatkészen vállalják, hogy hitet tesznek Trump mellett. Ha kétségük lett is volna, hogy Isten áldását adta Donald Trumpra, akkor legkésőbb a tavalyi merénylet után megkapták rá a bizonyítékot.

Mit tudunk a Trump elleni merényletről és melyek a még válaszra váró kérdések?

Összefoglaló cikkünkben bemutatjuk, mit lehet tudni Donald Trump állapotáról, milyen részletek derültek ki a merénylőjéről, illetve, hogy milyen állapotban vannak a támadás további áldozatai.

És Trump nem fél rájátszani erre. Az olyan apróságok pedig, mint hogy az elnöki esküje során nem is tette a kezét a Bibliára – ebben a vallásos politikai áhítatban, amely a személyét övezi, nem is számítanak. 

Ezek után azt gondolhatnánk, hogy az amerikai elnök és a katolikus egyházfő természetes szövetségesként tekint egymásra, és innen nézve meglepő, hogy visszatérő ütközések vannak közöttük. Onnan nézve viszont, hogy mit képviselnek, kódolva volt az ellenségeskedés közöttük. Ferenc ugyanis nem fél kimondani, hogy Donald Trump szavaiban és cselekedeteiben nincs semmi keresztényi.