Der Spiegel: Napjaink Caliguláját Donald Trumpnak hívják
Donald Trump lépései bőven adnak témát a világsajtónak: vámok, vita Kijevvel, egyezkedés Moszkvával, átlépés Európa felett. Válogatásunk a világlapok írásaiból.
The Wall Street Journal
Donald Trump a legostobább vámhazardírozásba kezd – Mexikó és Kanada ellen ma lép életbe a 25%-os teher, a tőzsdei jegyzések máris esnek. Az elnök szeret a pénzpiacokra hivatkozni, amikor ott felfelé mennek az árfolyamok, a fejleményt általában a politika sikerének tudja be. Ám hétfőn a Dow Jones 650 pontot vesztett értékéből, miután befutott a hír a két szomszédos ország elleni intézkedés beélesítéséről.
A cikk emlékeztet arra, hogy az amerikai elnök dühöngött, amikor a lap már korábban értelmetlennek minősítette az eszközt, ám a jelentés úgy véli, hogy igazából enyhe volt a jelző. A Fehér Ház ura előszeretettel ostorozza az ellenségek helyett a barátokat. A vámok érintenek minden olyan szállítmányt, amely áthalad a határon, de pl. az észak-amerikai autóipar annyira összefonódott, hogy egyes kocsik akár 8-szor is ide-oda utaznak az érintett országok között, mire elkészülnek.
Trump akkor is kiakadt, amikor az Anderson tanácsadó cég kiszámította, hogy a 25%-os vám 9 ezer dollárral növeli egy SUV árát, a pick-upok pedig 8 ezerrel kerülnek többe. Tényleg így akar segíteni az új Republikánus Párt a munkásosztályon?
Az elnök szeszélyes, és ki tudja, meddig tart ki a vámok mellett. A befektetők igyekeznek értelmezni a bizonytalanságot, de közben azt is látják, hogy lassul az amerikai gazdaság. Soha nem volt kétséges, hogy 2. elnöksége során a politikus nagy gazdasági kockázatot jelent majd. Ez most be is következett.
Reuters
A Standard and Poor’s azt jósolja, hogy jócskán lenyomja a növekedési ütemet Közép-Európában, ha Trump tényleg 25%-os vámmal sújtja a földrészről érkező árukat. Ily módon ezek az országok még nehezebb helyzetbe kerülnek, mert már így is jelentős költségvetési gondokkal küszködnek.
A kontinens középső régiója nem függ jelentősen az amerikai kiviteltől, a negatív hatás inkább a német autóiparon keresztül éri. Vonatkozik ez elsősorban Magyarországra, Csehországra, Szlovákiára, Szlovéniára és Romániára.
A Capital Economics illetékes elemzője arra számít, hogy a vámok átlagosan 0,5%-kal vetik vissza a fejlődést a régióban. Ily módon még valószínűbbnek látszik a stagfláció. Vagyis még nehezebb lesz a kilábalás, amikor az ütem egyébként is lelassult, miután az orosz invázió hatására meglódult az infláció. A német gazdasági gondok pedig csak tetézik a bajokat.
Az S&P hozzáteszi ugyanakkor, hogy még a vámoknál is rosszabb hatást gyakorol a német kocsik iránti kínai kereslet visszaesése.