Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

5 perc

2025.03.09. 07:30

Még 2022-ben vezették be, azóta már évente több mint 2000 Okosleletet készít ügyfelei számára a Synlab, amely a laborvizsgálatot mesterséges intelligenciával értékelteti ki, és jelzi a betegségek kockázatát. Póda Tamással, a vállalat kereskedelmi és marketingigazgatójával beszélgettünk.

Mikor kezdték el fejleszteni az Okosleletet?

Egy informatikuscsapat közös programot indított a Debreceni Egyetemmel és a hozzá tartozó oktatókórházakkal 2014-ben. A cél az volt, hogy fejlesszenek egy olyan algoritmust, amely megbecsüli a daganatok kialakulásának kockázatát. Ehhez évtizedek gyűjtéséből származó információhalmazt, több millió betegút adatait használhatták fel. Ez a csapat 2019-ben keresett meg bennünket azzal, hogy ennél többre is képes az algoritmus.

A szoftver fejlesztése során több mint 1,3 millió magyar páciens 15 évre visszanyúló kórtörténetét, 100 milliónál több egészségügyi adatát elemezték annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia (MI) 14 betegségcsoport – többek között szív- és érrendszeri problémák, daganatos betegségek, diabétesz és más ritka kórok – kockázatát tudja azonosítani.

Póda Tamás, kereskedelmi és marketingigazgató
Tanulmányait erősáramú villamosmérnökként végezte a BME-n. 2008-tól egészségügyi rendszerek értékesítésével foglalkozott, 2012-ben csatlakozott a GE Healthcare-hez. 2017 óta vezeti a Synlab kereskedelmi és marketingcsapatát.

A Synlab több mint 100 szakorvos közreműködésével és egy 5000 paramétert vizsgáló diagnosztikai portfólióval biztosította a fejlesztéshez szükséges laboratóriumi hátteret, valamint az anonim betegadatbázist. Ezt követte további kétévnyi munka annak érdekében, hogy az adathalmaz megfeleljen a GDPR előírásainak. Az Okoslelet végleges verziója 2022 őszén készült el, és azóta több tízezer páciensnek segített a korai felismerésben és megelőzésben. Emellett az orvosok munkáját is támogatja, hozzájárulva a pontosabb diagnózis felállításához.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Az Okoslelet egy hagyományos laborvizsgálati leletet és az MI által végzett kockázatbecslést tartalmazza. A páciens tehát két dokumentumot kap kézhez, a laboreredménye mellett egy olyat is, amely az értékek alapján becsült kockázatokat mutatja, és azt, hogy a normálistól eltérő számok mögött milyen problémák húzódhatnak meg. Mindezt olyan formában, hogy ha valaki nem szakember, akkor is könnyedén megérthesse. Három szintje van, a prémium kategóriában a daganatos és a ritka betegségek kockázatelemzése is megtalálható.