Álomvölgy Rt.-nek hívták valamikor azt a társaságot, amely ma Keszivölgy Ingatlanforgalmazó Zrt. néven a védett budakeszi Álomvölgy szomszédjában fekvő 70 hektáron fejlesztett volna. A cég tulajdonosai Demján Sándor örökösei. Az álomvölgyi beruházás jelenlegi állásáról itt írtunk.
Grandiózus tervek születtek ott az ezredfordulón: Demján és üzlettársai több mint száz hektáron, akkori árakon 40-50 milliárdos projektben gondolkodtak. Ám a terv meghiúsult. A Keszivölgy Zrt. vezérkarában 2015-ben felbukkant a belgyógyász-gasztroenterológus Schwab Richárd, aki – ahogyan az a HVG-ben megjelent portréjából is kiderül – jelenleg szinte vallási vezetőként járja az országot.
A 2008-ban Amerikában is diplomát szerzett Schwab nyolc éven át, Demján 2018-ban bekövetkezett haláláig dolgozott a nagyvállalkozónak. „Körülbelül 150 cégében a vezetésében tevékenykedtem, üzleti iskolának elképesztően tanulságos volt az ingatlanválság éveiben” – mondta.