Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A bankpánikhoz közeli állapot következett be, miután az internetes csalások sűrűsége kritikus szintet ért el az MBH ügyfeleinek kárára: néhány hét alatt több százukat fosztották ki, volt, akit több tízmillió forinttal. Az utóbbi időben – még ha európai szinten jól is állunk – Magyarországon is elharapóztak az ilyen csalások, ám ahhoz, hogy az MNB szintet lépjen a védekezésben, az ország második legnagyobb, Mészáros Lőrinc befolyása alatt álló bankjánál tapasztalt tömegesség kellett. No és Orbán Viktor május végi, Vigyázat, ukrán csalók! című videója, amiben az ilyen eseteket ukrán bűnözők nyakába varrja.
Az eszmefuttatásból annyi jogos, hogy a 2020-tól robbant adathalász-manőverek egyik „tűzfészke” valóban ukrajnai volt. Ezzel némiképp sikerült elkenni a dolgot, így az MBH eltolhatja magától a felelősséget, s jórészt az ügyfelek „súlyosan gondatlan” magatartásának tudja be a történteket.
A letakarított számlájú ügyfelek zöme tájékozatlan, kiszolgáltatott, és nem képes kiállni magáért, ám akadnak köztük olyanok, akik harcolnak az igazukért és a pénzükért.
„A csalásmonitoring rendszerük működése komoly kockázatot jelez” – szögezte le panaszlevelében az MBH egyik öntudatos megkopasztottja. A bűnözők ugyanis „beültették” a kártyáját a Google Pay fizetőalkalmazásba, majd – az ő költési szokásaira abszolút nem jellemzően – éjszaka, néhány perces különbséggel, két különböző külföldi illetőségű kriptokereskedő bekapcsolásával eltüntették róla a pénzt.
„A bankkártya-monitoring rendszernek képesnek kell lennie az ügyfél szokásos tranzakciós mintáitól eltérő, gyanús tevékenységek azonosítására. Ha a rendszer nem észleli és nem kezeli az ilyen jellegű tranzakciókat, akkor nem felel meg a jogszabályi és szabályozói elvárásoknak” – folytatta a károsult.
Az MBH viszont azzal tromfol, hogy a kártya applikálása az előírások szerint, a megfelelő biztonsági eszközök (kétfaktoros azonosítás, egy kisebb összeg zárolása) mellett zajlott. Az ügyfél most azt követeli, adja ki a bank azt a fájlnaplót, amelyből nyomon követhető, mi történt.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A Trump és az európai vezetők találkozója utáni hívásban az is szóba jött, hogy Orbán szívesen fogadná az orosz és ukrán elnököket, hogy Budapesten tárgyaljanak a békéről.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.