Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak
A miniszterelnök arról beszélt egy videóban, hogy elég egy rossz kattintás és ugrik a családi megtakarítás.
HVG
Az elmúlt időszakban megszaporodtak a banki csalások és a hekkertámadások, azokon belül is az ukrán hátterű kibercsalások – állítja Orbán Viktor a kedden megjelent videójában.
A miniszterelnök szerint elég egy rossz kattintás és ugrik a családi megtakarítás, évi 8 milliárd forint kárt okoznak a csalók a magyar családoknak – mondta, majd rátért a kormány által kijelölt jelenlegi főellenségre, az ukránokra.
Azt is elmondta, „nemrég számoltunk fel egy 19 főből álló, az ukrán szervezett bűnözéshez köthető hálózatot és úgy látom, az eddigi akcióinkat fokoznunk kell. A holnapi kormányülésen újabb eszközökről döntünk, ezekkel fellépünk az ukrán bűnözői körökhöz köthető banki hekkertámadások ellen”.
Orbán sanszosan rossz adatokat közölt. A CIB Bank április végén közölte a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva, hogy tavaly október eleje és december vége között összesen több mint 8,2 milliárd forintos kárt okoztak csalók, amelyből közel 2,5 milliárd a bankkártyás, bő 5,7 milliárd forint pedig az elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódott. Vagyis egy negyedév alatt történt több mint 8 milliárd forint értékű csalás, nem egy év alatt.
Magyarországon – csakúgy, mint a világ többi részén – a felhasználók a rosszindulatú programok és fenyegetések folyamatosan emelkedő hullámával kénytelenek szembesülni.
A kommentelőkkel sem járt jól a kormányfő. Volt, aki azt rótta fel neki, hogy kattintás nélkül is ugrott az egész magánnyugdíj megtakarítása, más azt hozta fel, hogy berendelték-e már az orosz nagykövetet a kibertámadások miatt. Másnak az tűnt fel, hogy ezért is az ukránok a hibásak, ahogy egy júzer megjegyezte: „a nyári aszály is az ukránok miatt lesz, meglássátok”.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.