„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
A HUN-REN felállított egy ELTE Migrációs Teamet – az elnevezés senkit se tévesszen meg: a csoport nem a menekültekkel foglalkozik, hanem a négy kijelölt kutatóközpont (Bölcsészettudományi; Közgazdaság- és Regionális Tudományi; Nyelvtudományi; Társadalomtudományi) migrálását segítené elő. Van mit tennie, hiszen számos ingatlan, ingóság, pályázat és adatbázis érintett a költözésben, nem beszélve magukról a kutatókról. Ők ráadásul általában többes foglalkoztatásúak, azaz a kutatóintézetük mellett valamely egyetemen is állásban vannak. Egyelőre azt mondják, hogy „minden maradhat a régiben”, ám a kutatók közül sokan nem igazán bíznak ebben – a bölcsészeti részlegnél már el is rendelték a létszámstopot a HVG értesülése szerint.
Sok választási lehetőséget nem kapott az ELTE autonómiájának letéteményese, a szenátus a négy kutatóközpont átvételének ügyében. A hétfői szenátusi ülés előtt már megjelent az a kormányhatározat, amelyben a kormány tudomásul vette a kutatóközpontok – elvileg még el sem döntött – átadását, amit a hétvégére a HUN-REN, az ELTE, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium már szerződéses formába is öntött. A szenátus így lényegében nem tehetett mást, mint hogy áldását adja az elképzelésre.
A történet azért is bizarr, mert a döntés előkészítésébe, s egyáltalán annak eldöntésébe, hogy szüksége van-e az egyetemnek ezekre a kutatási intézményekre, be sem vonták a testületet. Azt furcsa módon a csak augusztus 1-jével kinevezett új rektor, a jelenleg rektorhelyettes Darázs Lénárd tárgyalta le, aligha saját elhatározásból.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.