Frankfurter Allgemeine Zeitung
Az akadémiai kutatóintézetek újabb átszervezésével Magyarország destabilizálja a társadalomtudományokat. A reform felerősíti az intézményi válságot, bár a lépés idáig nem váltott ki nagy visszhangot. Így értékeli Thomas Thiel szerkesztő, hozzátéve: a húzás részét képezi a kormány tervének, hogy kötőfékre vegye a tudományt.
Az éles reakció talán azért maradt el, mert ezúttal nem lehet egyértelműen beazonosítani az ideológiai célt, elképzelhető, hogy nincs is ilyen. Mindenesetre a rövidebbet a HUN-REN átfogó hálózatának négy érintett intézménye húzza, amelyet most besorolnak az ELTE alá, noha az anyagilag cseppet sincs jól eleresztve.
Horváth Sándor, az egyik érintett intézmény, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont egyik kutatócsoportjának vezetője úgy nyilatkozott, hogy hivatalosan még most sem kaptak semmiféle tájékoztatást arról, miért kell mindent megbolygatni. Szerinte itt kaotikus módon, értelmetlenül és mind groteszkebb formában követték egymást az események, az eredmény pedig az lett, hogy a tudósok folyamatosan bizonytalanságban érzik magukat.
Gulyás Balázs, HUN-REN elnöke viszont azt állítja, hogy folyamatosan közölték a szóban forgó intézményekkel, mi vár rájuk, és azoknak a pénzügyi háttér miatt sem kell nyugtalankodniuk. De azt ő is tudja, hogy a kutatók kevésbé jó körülmények közé kerülnek az egyetemen.