„Ebben semmi furcsa nincs, az utóbbi időben sokan mondják, hogy az emberiségbe vetett hitük csak és kizárólag azon múlik, hogy Pedro Pascal valóban olyan kedves-e, mint amilyennek látszik” – mondja a pszichoterapeuta a kanapén fekvő páciensének a New Yorker magazin 2024 novemberében megjelent karikatúrájában.
Turbulens időket élünk, és nyilván megpróbálunk kapaszkodni, amibe és akibe lehet, miközben próbálunk megbirkózni a csalódásokkal, és úgy érezhetjük, nehéz találni valakit, akiben megbízhatunk, és milyen jó érzés lehet az, ha a világ visszaigazolja azt, hogy nem választottunk rosszul. Emberek ezreinél, ha nem millióniál az utóbbi években Pedro Pascal lett az, akiről egyezményesen ki lehet jelenteni, hogy egy szerethető figura, akiből jó lenne többet látni a világban, akit – nyilván csak képletesen, viccelődve, eltúlozva – a családtagjukká fogadnának. A színész a legtöbbek fejében úgy él, mint egy kedves, sármos, jószívű, gondoskodó, vicces, őszinte, közvetlen figura, aki mentes a sztárallűrüktől, és akiben olyan könnyű viszontlátni magunkat, hiszen vannak nagyon esendő pillanatai is, és sok sztárral ellentétben a siker sem hullott az ölébe, ráadásul olyan idősen futott be, amikor mások már inkább a háttérbe vonulnak.
Persze ahhoz, hogy mindezt tudjuk róla, kellett az is, hogy olyan sorozatokban és filmekben szerepeljen, amelyek az egész világon vannak rajongói, amelyek igazi közönségsikernek számítanak, de tény – ahogyan az előbbi felsorolás is mutatja -, nem(csak) az alakításai azok, amivel megnyerte a tömegeket, amivel egyfajta kapocs a hírességek és átlagemberek világa között. Nyilván ahhoz, hogy ő legyen mindenki Pedrója, kellett az internet is.
Az utóbbi hetekben azonban az internet apukájának kikiáltott, oly sokak által kedvelt és szeretett híresség makulátlanságára árnyék vetült – egészen pontosan azt kezdték el többen kifogásolni, hogy A Fantasztikus 4-es című film több promóciós eseményén is a fotósok előtt állva úgy érintette meg szereplőtársát, Vanessa Kirby színésznőt, ahogyan az nem volt illendő, hiszen a való életben nem alkotnak egy párt.
Az egyik ilyen eset a 2024-es Comic Conon történt, amikor megsimogatta Kirby karját.
Vanessa Kirby on the viral video of Pedro Pascal grabbing her hand at #SDCC:
— Cosmic Marvel (@cosmic_marvel) June 24, 2025
“We were both incredibly nervous going out in front of thousands of people who love this comic. He wanted me to know that we were in this together, and I found it a lovely gesture and was very glad to… pic.twitter.com/zCaXg3LbWu
A másik egy idén júliusi eseményen, ahol megpróbálja – kicsit ügyetlenül – megfogni a kezét várandós kolléganőjének.
He never gets the anxiety gropes around men, does he?! https://t.co/HdOq6WaHJP
— Kellie-Jay Keen (@ThePosieParker) July 23, 2025
„Ha férfiak vannak körülötte, akkor nem kell fogdosással oldani a szorongását, ugye” – szól a sokat idézett X-bejegyzés, amelynek a szerzője amúgy egy brit transzellenes aktivista, Kellie-Jay Nyishie Keen-Minshull. Volt, aki ezekért az érintésekért egyenesen szexuális ragadozónak hívta a színészt.
A metoo mozgalom óta egyre inkább magától értetődő, hogy felelősségre vonunk olyanokat, akik visszaélnek a helyzetükkel, azóta jóval inkább számonkérjük azt, hogy tiszteljék a határainkat, mégis – vagy talán épp ennek ismeretében – felmerül a gyanú, hogy ebben az esetben kifejezetten egy Pedro Pascal elleni lejárató kampánynak lehetünk tanúi. „A Pedro Pascal elleni gyűlöletkampány, amely egyik napról a másikra hirtelen felrobbant, a legnyilvánvalóbban koordinált és botokkal manipulált támadás, amit valaha láttam” – írta egy X-felhasználó.