„A pedagógusok kezében van a jövőnk és a nemzetünk jövője”
– fogalmazott egy nyíregyházi tanévnyitó konferencián Balatoni Katalin, és ezzel nehéz is lenne vitatkozni. Az ilyen hangzatos kijelentések a mindenkori tanévnyitók kötelező kellékei. Most azonban a nem kevésbé hangzatos titulusú – „pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős” – miniszterelnöki biztos azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma elegendő pedagógus áll rendelkezésre, idén augusztusban kétezerrel többen dolgoznak a pályán, mint tavaly ilyenkor.
A pedagógus-szakszervezetek ugyanakkor továbbra is azt állítják, hogy nagyjából 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, csak az iskolák, tankerületek különböző trükkökkel el tudják fedni ezt a súlyos hiányt. Ilyen trükk lehet, ha például az idegen nyelvi vagy mondjuk az emelt szintű matematika, esetleg más osztott csoportokat összevonnak (így máris kettő helyett egy tanárra van szükség). Egyre inkább bevett szokás, hogy nyugdíjasokat foglalkoztatnak vissza az iskolák (ez a tízezres számot is elérheti, és természetszerűleg e munkavállalókkal nem lehet hosszú távon tervezni), képesítés nélküli oktatók tanítanak egyes tárgyakat, más szakos tanárok helyettesítenek adott órákat stb. Könnyű belátni, hogy ezek nem éppen a magas színvonalú oktatás irányába tett – szükség szülte – lépések.
Balatoni Katalin
MTI / Kocsis Zoltán
A „nincs itt semmi látnivaló, megszűnt a tanárhiány” és a „16 ezer hiányzó pedagógus” között húzódó ellentmondáshoz hasonló számháború szintén minden tanévkezdés velejárója.
Valahogy mindig elkezdődik a tanév, és kilenc hónap után mindig befejeződik. Kérdés, hogy az iskolák többsége csak gyerekmegőrzőként funkcionál, vagy történik-e az intézményekben valami érdemleges is ez idő alatt. És az, hogy történik-e, elsősorban az ott dolgozó pedagógusokon múlik.
