Amikor egy adminisztrációs kérdéssel beszaladok a tanszéki titkárságra, Rachana (Racsná), a titkárnő éppen telefonál a családjának:
Vegyétek át az angol szavak helyesírását!
Amikor meglát, elmagyarázza, hogy kilencéves kislányának és hatéves kisfiának kétnapos „vizsgaszünete” van egy szikh kisebbségi iskolában, a Guru Teg Bahadur Public Schoolban, amely egy olcsóbb magániskola, fenntartásához az állam is hozzájárul. A gyerekeket persze nem izgatja, hogy tanulniuk kellene, örülnek, hogy nem kell iskolába menni, és amíg Racsná hazaérkezik, megállás nélkül játszanak az unokatestvéreikkel.
Az elmúlt években az indiai kormány a GDP 3-4%-át költötte az oktatásra, idén ezt felemelte 6 %-ra, amit a társadalom elégedetten fogadott. Az utóbbi években az országban minden gyerek beiratkozott az összesen másfél millió általános iskola valamelyikébe. Ezek közt van magániskola, állami iskola, államilag támogatott magániskola és kisebbségi iskola.
Tanítványom, Andzsali édesanyja, Rajinder Sharma (Radzsinder Sarma) a főváros ikonikus India Kapuja közelében, egy 17. században élt szent, Guru Harkrishan nevét viselő szikh kisebbségi iskolában tanít politológiát. „A kisebbségi iskolába különböző vallású gyerekek járnak, még akkor is, ha a többség szikh vallású. A mi iskolánkba is járnak muszlimok, hinduk, dzsajnák” – meséli Andzsali. Persze bizonyos kötöttségek vannak. Ilyen, hogy pandzsábiul mindenkinek tanulnia kell, a reggeli iskolagyűlésen a szikh szertartás fő elemeivel, a sabaddal, az ardasszal és a hukumnámával kezdjük a napot. A felső tagozatosoknak (6-12. osztályig) heti egy divinity (hittanhoz hasonló) óra van, amiből vizsgázni kell.
